Miley, Rihanna és Britney ezt is megosztották
A sztárok a Twitteren ünnepeltek
Július 4-e nagy nap az amerikaiak életében, és a sztárok sem maradhattak ki az ünneplésből. A hírességek a nap végén - magyar idő szerint csütörtökön napközben - sorra töltötték fel fotóikat a mikroblogra.
2012.07.06 08:34ma.huA legnagyobb amerikai nemzeti ünnep, a július 4-i Függetlenség Napja a sztárokat sem hagyta hidegen, bár volt olyan, aki nem a felvonulásokon vett részt és nem valamelyik helyi rendezvényen lépett fel hatalmas közönség előtt, hanem privát körben ünnepelte a jeles évfordulót. Aztán hogy ne érje szó a ház elejét, gyorsan feltöltötték a fotóikat a Twitterre, lássák a rajongók, hogy ők sem maradtak ki a buliból, csak másképp szervezték.
A legkomolyabban Miley Cyrus vette az ünnepet, olyannyira, hogy tetőtől talpig Amerika Hercegnőnek öltözött és így fényképezkedett: a mély kivágású, flitterekkel kirakott ruha mi másból is készülhetett volna, mint farmerből, a száját pedig rikító vörösre festette, hogy tökéletes összhangba kerüljön a háta mögött lévő csillagos-sávos lobogó színeivel.
A Hannah Montana főszereplője, aki egyébként nemrég jelentette be eljegyzését Liam Hemsworth színésszel, a kép alá a "Boldog negyedikét" feliratot tette, egyértelműen ünnepi hangulatban. Visszafogottabban, családi körben töltötte az ünnepet Britney Spears, aki erről ugyancsak a Twitteren tett tanúbizonyságot, ahová egy Hawaii-on készült fotót tett fel. Az énekesnő ezen vőlegényével, Jason Trawickkel, valamint két fiával, Jayden Jamesszel és Sean Prestonnal pózol, rajongóinak pedig az "Aloha országából" kívánt boldog július 4-ét.
A legkevésbé Rihannának volt oka ünnepelni, aki vasárnap veszítette el imádott nagymamáját. A rákban elhunyt asszonyt gyászoló 24 éves sztár épp ezért csak a hátát mutatta meg a közönségének, miközben egy erkélyen állva a tűzijátékot és a csillagos eget nézte. A felirattal pedig egyértelműen a nagymamájára utal, bár látszólag a tűzijátékot kommentálta: "Mintha gyémántok lennének az égen."
Még több hír a sztárokról
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06