Keira rosszkislány akar lenni

Keira Knightley bármire képes - képekkel

Keira Knightley unja a romantikus jókislány-szerepkört, és mint minden valamirevaló színész, ő is negatív figurák megszemélyesítéséről álmodozik. Saját bevallása szerint az áhított szerepért bármire képes lenne. Bizonyítékot, ne ígéretet!

Érzéki, szexi, és még mindig nem gonosz: Keira Knightley képgaléria

2007.12.30 11:47ma.hu

"Bármit megtennék, hogy végre egy narkós rosszlányt játszhassak el!" - jelentette ki a szép Keira Knightley, aki mostanában azon fáradozik, hogy kissé megváltoztassa a korábbi szerepei alapján róla kialakult képet. Keira ugyanis attól tart, hogy beskatulyázzák a romantikus leányregények hősnője-kategóriába, azon belül is a csipkés ruhás, kisírt szemű vékony kislány alkategóriába, amit ő már amúgy is halálosan un.

"Nagyon szeretnék végre egy gonosz figurát alakítani, hiszen igazából mindenki gazfickó akar lenni - de én még nem találtam rá a saját gonoszomra. Mégis egyfolytában olyan szerepeket kínálnak nekem, ahol kedves lányokat kéne játszanom."

Ami azt illeti, a 2005-ös Domino-ban Keira már alakított kevésbé szimpatikus karaktert - egy fegyvermániás fejvadászt -, de nem csodáljuk, ha erre nem szívesen emlékszik. A hamarosan a mozikba kerülő Vágy és vezeklés című kosztümös drámában azonban hősnőnk még olyan, mint amilyennek a közönség eddig szerette - bájos, kecses és könnyen fakad sírva.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.