Képek! Nem adhatott vért a topmodell

Naomi Campbell járványellenes brazil véradókampányban

Naomi Campbell brit topmodell is részt vett a Rio De Janeiróban pusztító dengue-láz járvány áldozatainak gyógyítására meghirdetett véradókampányban.

Szexi képek a topmodellről képgaléria

2008.04.16 13:00MTI

A modell kedden elmondta, hogy maga is adott volna vért, de mivel öt hete kisebb műtéten esett át Sao Paolóban, nem tehette. 

A brazil városban azért indult véradókampány, mert a fertőzötteket vérátömlesztéssel tudják a leghatékonyabban kezelni. A januárban kitört járvány Rio De Janeiro államban már 75 ezer lakost fertőzött meg, s 83 halálos áldozatot követelt. 

Magában a nagyvárosban több mint 50 ezer a fertőzött, az elhunytak közül 51 élt ott. Bár a rendezvény pólóját viselő Campbell kijelentette, hogy nem akarja politikai célokra használni az eseményt, mégis felhívta a hatóságok figyelmét, hogy tegyenek többet a betegekért. 

Április elején a szövetségi bíróság elrendelte a riói önkormányzat kezelésében lévő 145 kórház napi 24 órás nyitva tartását a járvány idejére. A város polgármestere azonban biztonsági okokra hivatkozva lehetetlennek nevezte a követelést. A dengue-láz az emberi szervezet immunrendszerét támadja meg. Az illetékesek szerint még jó időbe telik, amíg csillapul a járvány.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.