Napi horoszkóp - 2018. december 24.

Napi előrejelzés 12 jegy számára

A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.

2018.12.24 00:00

KOSBIKAIKREKRÁKOROSZLÁNSZŰZ
MÉRLEGSKORPIÓNYILASBAKVIZÖNTŐHALAK

KOS: (március 21 - április 20.)


Ma már olyan lesz, mint akinek ég a lába alatt a talaj. Pedig nincs semmivel se elkésve, mégis úgy csinál, mintha már ki is futott volna az időből. A szeretteitől meg nem hajlandó segítséget kérni, mert úgy van vele, úgy se azt tennék, amit mond vagy elszúrnák a dolgokat. Azért szavazhatna kicsivel több bizalmat is nekik. Már csak azért is, mert könnyen megsértheti őket azzal, ha azt érezteti, nem bízik bennük.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ma már beindul a sütés-főzés, készülődés. De mindent csak szép lassan, mert igazén nem szeretne ezen stresszelni. Inkább bevonja kedvesét vagy szeretteit a dekorálásba, a különböző tevékenységekbe, mert megvan a fejében, hogy milyen a tökéletes, idilli karácsony és maga arra vágyik. Este már kedvenc karácsonyos filmjeit nézi és érzi, hogy megteremtődött lelkében a béke és az ünnepi hangulat.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BIKA: (április 21 - május 21.)


Még mindig a vásárokat, a plázákat rója, mert folyton eszébe jutott valami, hogy még mit felejtett el. Pedig listája volt, és mégis sikerült egy-két dolgot kihagyni vagy pedig nem találta meg azt a bizonyos tökéletest és abban reménykedik, hogy ma sikerrel jár. Talán így is lesz, de azért ne csináljon ebből lelkiismeret-furdalást magának, ha nem lesz meg minden, amit kigondolt. Ne árnyékolja be az ünnepeket azzal, hogy mindenen idegeskedik.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ma valami balul sülhet el. Esetleg odaéget valamit, eltör, és ez okozza világában a tragédiát, amitől menten kiborul. Persze szerettei csak nevetnek magán, ne vesszen velük emiatt össze, hiszen tényleg aranyos, hogy igyekszik tökéletessé tenni az ünnepeket és annyira rágörcsöl, hogy képes apróságokon sírni és kiborulni. Higgye el, amint lazábbra veszi a figurát, minden más is gördülékeny lesz.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

IKREK: (május 21 - június 21.)


Egy aprócska kis tévedés miatt ma rohanhat vissza a boltba. Talán az derül ki, hogy mégsem azt vette meg, amit kellett volna, esetleg már eleve rossz volt, amit elhozott. Ne essen pánikba még bőven lesz ideje arra, hogy mindent elintézzen. Vegye félvállról a dolgot, mindennel idejében végezni fog, amit már tervez. Inkább nevessen a történteken, meg adjon hálát, amiért idejében kiderült a dolog!

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ma egy kissé harapós kedvében lehet, amennyiben továbbra sem sikerül elengednie a görcsösséget. Ingerlékennyé válhat a nagy készülődésben, kapkod, és amikor ezt teszi, akkor figyelmetlen és hibázik, ami tovább bosszantja. Láthatja, hogy teljes a kör, amin úgy tud segíteni, csak ha végre elengedi a félelmeit, azt, hogy minden tökéletes legyen és máris minden sokkal gördülékenyebb lesz.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

RÁK: (június 22 - július 22.)


Elvállalt valamit, amit nem szeretett volna és most bánja. Talán valakinek szívességet tesz, vagy egyszerűen olyan feladatot kapott, amihez egyébként sem érzett affinitást. Most már késő, hogy visszamondja, de talán még kérhet hozzá segítséget. Ne szégyellje, hogy így járt, inkább legyen őszinte és kérjen egy kis támogatást, úgy legalább elkerülhető, hogy kellemetlenséget okozzon magának vagy másnak.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Hogyha nagyon nem akar részt venni a programokban, amiket a szerettei kitalálna, legyen az dekorálás, vásárlás, akármi, akkor inkább mondjon rá nemet. Mert ha egésznap csak fancsali arcot fog vágni, abból veszekedés lehet. Viszont ha úgy érzi, képes kicsit megerőszakolni magát és egy kis engedményt tenni, akkor tegye, hiszen ez az ünnep lényege, az egymás iránt kimutatandó szeretet.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

OROSZLÁN: (Július 23 - augusztus 23.)


Ha valamit még nem intézett el, azt ma megteheti. Viszont lehet, hogy nem lesz könnyű dolga, mert sokan mások is ugyanabban a helyzetben vannak, mint maga. Éppen ezért igyekezzen megőrizni a nyugalmát és ne akadjon ki, ha hosszú sorok vannak, lökdösődés vagy esetleg nem tudja megszerezni azt, amiért útra kelt. Készüljön fel minden eshetőségre, és akkor nem érheti meglepetés!

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Nem úgy alakul minden, ahogy szerette volna, és emiatt kiborul, vagy legalábbis elmegy a kedve az ünnepektől. Felejtse el azt, hogy mindennek tökéletesnek kell lennie. Csak a család, a szeretet a lényeg, akik meg elég az, ha együtt vannak. Vegye észre, hogy Ön ragaszkodik ahhoz, hogy minden olyan legyen, mint a megtestesült álom. Akármi is romlott el, azt időben megszereli, megoldja, nem kell mindjárt mindent csapot-papot ott hagyni!

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SZŰZ: (augusztus 24 - szeptember 22.)


Ne pont az ünnepekkor akarja megmakacsolni magát, csak azért, hogy az lehessen, amit Ön akar. Kissé kisajátítaná a karácsonyt, hogy minden úgy nézzen ki, ahogy maga szeretné, és az egyék, azt nézzék filmen, amit Ön szeretne. Mutasson több hajlandóságot a kompromisszumra és ne viselkedjen gyerekként, mert csak elrontja ezzel a szerettei ünnepét. Ne ma hagyja cserben az önzetlensége.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ma ragyogó napja lesz. Tele van élettel és vidámsággal. Magával ragadja szeretteit és együtt készülnek boldog hangulatban az ünnepekre. Rengeteg apró öröm fogja ma érni. Sőt, még egy váratlan hívást is kaphat olyan személytől, akitől a legkevésbé se várná, és hatalmas örömmel tölti el, hogy az illető gondolt Önre. Talán még az is szóba kerül, hogy találkoznak a két ünnep között.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

MÉRLEG: (szeptember 23 - október 23.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SKORPIÓ: (október 24 - november 22.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

NYILAS: (november 23 - december 21.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BAK: (december 22 - január 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

VÍZÖNTŐ: (január 21 - február 18.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

HALAK: (február 19 - március 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.