Napi horoszkóp - 2018. december 18.

Napi előrejelzés 12 jegy számára

A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.

2018.12.18 00:00

KOSBIKAIKREKRÁKOROSZLÁNSZŰZ
MÉRLEGSKORPIÓNYILASBAKVIZÖNTŐHALAK

KOS: (március 21 - április 20.)


Kapkodós napja van. Meggondolatlanul és hirtelen cselekszik. Át sem gondolja mit tesz, csak azután, hogy megtette és jól sejti, ez okozhat ma Önnek kellemetlenségeket, de akár kisebb baleseteket is, ezért jó lenne, ha kicsit jobban odafigyelne. Ne essen abba a hibába, hogy megpróbálja másokra kenni a dolgot, miközben nagyon jól tudja, hogy az Ön hibája, csak éppen nem kíván róla tudomást venni.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ma a szokottnál is makacsabb lehet, aminek meglesznek az előnyei és hátrányai is, attól függően, mihez ragaszkodik annyira. Állhatatosságával ámulatba ejthet másokat, és munkahelyén sikert érhet el, de a párkapcsolatában rosszul jöhet ki, ha mindenáron olyasvalamit akar lenyomni a párja torkán, amit ő nem akar. Bármilyen nehezére is essen, engednie kellene.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BIKA: (április 21 - május 21.)


Alig van ereje a naphoz. Erőtlen, testileg-lelkileg ki van merülve. Ettől kissé szétszórt is és sokat hibázik. Próbáljon meg mindig egyszerre egy dolgot csinálni, állítson fontossági sorrendet, de lehetősége van rá, akkor minimalizálja feladatit. Ám az sem szégyen, ha segítséget kér, ha úgy érzi, menten összeesik. Nincs kizárva, hogy bujkál Önben valami, nem ártana felkeresnie az orvosát!

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ma végre ismét közel kerülhetnek egymással, a kedvesével. Feléledhet Önök között a régi tűz, ismét beleszeretnek egymásba. Rengeteget javul Önök között a kommunikáció és már könnyebben beszélnek gondjaikról és oldják meg őket együtt. Azok, akik esetleg mostanában veszekedtek vagy viharos volt a kapcsolatuk megnyugodhatnak, mert kapcsolatuk jó irányba kezd el fejlődni.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

IKREK: (május 21 - június 21.)


Nem ártana visszafognia a költekezést. Talán már így is többet költött, mint kellett volna, de ma még inkább túlzásba viheti. Ne lépje át a lehetőségeit. Gondoljon arra, hogy bármikor szüksége lehet arra a pénzre, ráadásul az ünnepek is közelednek. De ha még meg is teheti, akkor sem muszáj mindenáron vásárolnia. Inkább tennie kellene az ellen, hogy ne csak a pénz tegye boldoggá.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Ma nehéz időszakot zárhatnak a párban élők, legalábbis egy vitás korszakot biztos. Ismét meglelhetik a közös nevezőt, kibékülhetnek, sikerül kompromisszumot kötniük. Innentől kezdve kapcsolatuk fokozatosan erősödni fog. Azért még ne dőljenek egészen hátra, van még mit tenni. Kezdjék el azzal, hogy ma több időt szánnak egymásra és őszintén beszélnek a kapcsolatukról és érzéseikről.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

RÁK: (június 22 - július 22.)


Addig nem is fognak változni maga körül a dolgok, amíg ennyire negatívan gondolkodik. Lehet, hogy valóban nincs jó passzban és a szerencse is elkerüli, de a dolgokhoz való hozzáállásával rengeteget javíthat és még a pozitív eseményeket, fordulatokat is bevonzhatja. Csak talán egy kis jót a jelen helyzetében és próbálja megérteni azt, mi lehet az akadály, a probléma, ami miatt nem úgy alakulnak a dolgok, mint szeretné.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Túl sokat gondol manapság a volt kedvesére és nehogy azt higgye, hogy ez rendjén van. Párjának is feltűnt a különös hangulata, a viselkedése. Érezhetően másképp viselkedik vele. Ha úgy érzi, még mindig szereti a volt kedvesét, nem ámítsa a jelenlegit, hanem mondja neki őszintén, mi zajlik Önben. Hogyha ennyire nem tud felejteni, akkor több időt kellene adnia magának, de mindenképpen tartsa szem előtt kedvese érzéseit is.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

OROSZLÁN: (Július 23 - augusztus 23.)


Tele van tervekkel a jövőt illetően. Már csak arra kell ügyelnie, hogy ne mindent egy nap alatt akarjon megvalósítani és talán nem is mostanában kellene. Ez inkább a tervezés időszaka. Semmiről sem marad le, most már inkább a következő évére koncentráljon. Ha most akar valamibe belevágni annak csak kapkodás lesz a vége és káosz. Jók a tervei, dolgozza ki őket alaposan és mérje fel a lehetőséget!

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Egyik kedves ismerősétől, esetleg barátjától kellemes lelki fröccsöt kaphat. Pont olyan bölcsességeket mond, amikre éppen szüksége van. Úgy érzi, megkaphatja tőle a szükséges útmutatást, a választ, ami erőt ad Önnek a folytatáshoz vagy ahhoz, hogy megtegyen valamit. Persze azért ne kapkodjon el semmit, adjon időt magának, míg igazán eljutnak a szívéhez az illető szavai.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SZŰZ: (augusztus 24 - szeptember 22.)


A legkevésbé számítana rá és egy nem várt személytől munkaajánlatot kaphat, de az is lehet, hogy a főnökének vannak magával komolyabb tervei a jövőre nézve. De egyelőre ne bólintson rá semmire, kérjen időt gondolkodni és vitassa meg kedvesével is. Ha úgy látják, teljesen korrekt az ajánlat, mondjon rá igent. Legalább újabb oka lesz majd arra, hogy várja a következő évet.

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Nem kell mindenre igent mondania. Ha valamit megterhelőnek érez, vagy úgy érzi, nem alkalmas a feladatra, akkor azt ne vállalja el, mert nemcsak lelki kellemetlenségekkel járhat, de a munkahelyén is problémája származhat belőle. Ettől még nem kell új állást keresnie, hiszen nagyon is jól végzi a munkáját. Ám ha szóba kerülne egy másik lehetőség, munkaajánlat, azért ne vesse el, hanem fontolja meg!

Többet szeretne tudni? Kérdezze éloben jósainkat!

EZO.TV - Hívja jósainkat a nap 24 órájában! 06-90-60-27-27 A hívás ára bruttó 485 Ft / perc

Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

MÉRLEG: (szeptember 23 - október 23.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

SKORPIÓ: (október 24 - november 22.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

NYILAS: (november 23 - december 21.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

BAK: (december 22 - január 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

VÍZÖNTŐ: (január 21 - február 18.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

HALAK: (február 19 - március 20.)


Heti horoszkóp | Havi horoszkóp

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.