Pompás piktorok
A magyar festészet klasszikusai Balatonfüreden
A magyar képzőművészet számos fontos alkotása, tankönyvekből ismert jelentős alkotók, köztük Mednyánszky, Egry, Gulácsy, Rippl-Rónai és Iványi-Grünwald művei láthatók június 18-tól a balatonfüredi Vaszary Villában a Kecskeméti Képtár vendégkiállításán.
2011.06.14 10:17MTIA magyar festészet aranykorának tartott, 1896 és 1945 közötti időszakból származó mintegy hetven kép egy része korábban Nemes Marcell híres műgyűjtő és kereskedő adományaként került a Kecskeméti Képtárba, amely szeptember 11-ig Balatonfüredre kölcsönadta az alkotásokat - olvasható a fürdőváros honlapján.
A kiállításon szinte minden jelentős iskola festményei láthatóak lesznek: a nagybányaiak, a szolnoki, a kecskeméti művésztelep, a gödöllői kör, illetve a Nyolcak, utóbbiak képviseletében Czigány Dezső, Czóbel Béla és Márffy Ödön művei. Szerepelnek olyan alkotók képek is, akiket kevéssé lehet sorolni irányzatokhoz, iskolákhoz, ezek közé tartozik Rippl-Rónai József, Vaszary János és Gulácsy Lajos.
A Farkas István–Glücks Ferenc hagyaték révén Mednyánszky László, Farkas István és Nagy István képei is szerepelnek, akárcsak Barcsay Jenő és Egry József alkotásai. A magyar festészet klasszikusai - Mednyánszkytól Barcsayig című kiállítás anyagát több száz festményből válogatták ki, a képek teljes listája a város honlapján olvasható.
A tárlaton fontos főművek is láthatóak lesznek, köztük Faragó Géza Tungsram-plakát terve, Czigány Dezső sorozatindító Ady-portréja, Mednyánszky László Ágrólszakadt című alkotása, Farkas István Fiatal részeg költő az anyjával, Tóth Menyhért Kereszten című festménye vagy Mednyánszky László híres csavargó sorozata, amely külön termet kap. A füredi kiállítás után jó néhány alkotás már a Szépművészeti Múzeumban nyíló tárlaton szerepel majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06