Lefutott a 42.
Filmszemle - Cserhalmi szerint számos remekmű versenyzett
A filmszakma financiális problémái ellenére is erős mezőnyt kellett értékelnie a zsűrinek - mondta el Cserhalmi György, 42. Magyar Filmszemle játékfilmes zsűrijének elnöke vasárnap, az esti díjkiosztó ünnepség előtt.
2011.05.08 17:19MTICserhalmi György beszámolt arról, hogy a döntést egy szombat estétől vasárnap hajnalig tartó tanácskozáson hozták meg, de már a szemle alatt is több megbeszélést tartottak.
"Remek összetételű volt a zsűri, amelyet ugyan nemzetközinek mondanak, de az igazság az, hogy valamennyire mindenki beszélt magyarul" - jegyezte meg a grémium elnöke.
A zsűriben Gasparik Attila színművész, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora, Tatiana Dimitrova film- és színházreferens, a Prágai Magyar Kulturális Központ képviselője, Urbán András színházi rendező, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház munkatársa és Vivi Dragan Vasile román operatőr kapott helyett. "Bár voltak viták, nem voltunk veszekedős zsűri. A filmszakmában amúgy is zűrös a hangulat, ezért nekünk nyugodtnak kellett maradnunk" - tette hozzá az elnök. Cserhalmi György méltatta a játékfilmes mezőny műfaji változatosságát, kiemelve a versenyszekcióba válogatott 11 film egyéni hangvételét.
Az Arany Orsó-díjért versengő filmek között szerepelt az Üvegtigris 3 (Rudolf Péter), a Pál Adrienn (Kocsis Ágnes), a Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv (Mundruczó Kornél), A föld szeretője (Pozsgai Zsolt), A halálba táncoltatott lány (Hules Endre), A zöld sárkány gyermekei (Miklauzic Bence), Az ügynökök a paradicsomba mennek (Dézsy Zoltán), Diamond Club (Vécsei Márton), az East Side Stories (Bodzsár Márk, Bollók Csaba, Hajdu Szabolcs és Török Ferenc), Nyár utca, nem megy tovább (Vecsernyés János) és az Utolér (Dyga Zsombor).
"Sok azonos típusú férfi és női szerep íródott, ezért a színészi játékot egy picit nehezebb volt értékelni" - vélekedett Cserhalmi György. A zsűrielnök arról is beszélt, hogy az operatőri munkáról sem volt könnyű döntést hozniuk.
"A filmeken érződik, hogy az operatőrök egymástól is sokat tanulnak, mégis egyéni hangulatú alkotások születtek" - tette hozzá.
Cserhalmi György hozzátette: összességében nehéz év van a filmesek mögött, a mezőnyön is látni a financiális problémákat.
"Szerencsére sokan vannak, akik a hiátusból is képesek erényt kovácsolni" - fogalmazott a Kossuth-díjas színművész. A 42. Magyar Filmszemle díjkiosztó ünnepsége vasárnap 18 órakor kezdődik Budapesten.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06