I. Nektanebész fáraó uralkodásának idejéből valók

Tucatnyi szfinxet tártak fel Luxorban

Egyiptomi régészek I. Nektanebész fáraó uralkodásának idejéből származó tizenkét szfinxet tártak fel, ezek a szfinxek útjának utolsó szakasza mentén sorakoztak - jelentette be az Egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács.

2010.11.16 08:45MTI

Nagyszabású projekt keretében tárják fel és restaurálják a Nílus keleti partján a luxori és a karnaki templomegyüttest összekötő szfinxek útját, amelyet III. Amenhotep idején, 3400 évvel ezelőtt építették.

Az Újbirodalom idejétől kezdve ezen az úton vonult végig a Nílus áradásának második hónapjában az évenként megrendezett Opet-ünnep alkalmával a színpompás processzió, amely a szent bárkát és a benne rejtőzködő thébai triászt (Amon, Mut és Honszu) kísérte.

Ámon, az istenek atyja, akinek különvált női része és felesége Mut volt, fiuk pedig Honszu. Ámon és Mut az Opet-ünnepkor egyesült minden évben. Az utat később a rómaiak is használták.

A 76 méter széles és 2,7 kilométer hosszúságú út mellett eredetileg nem kevesebb, mint 1350 szfinx sorakozott, amelyeket a XXX. dinasztia alapítójának, I. Nektanebésznek (Nektanebo, Nehetnebef) az uralkodása idején helyezték el az út mentén.

Többségüket a római uralom alatt, illetve a középkorban elszállították és újrahasznosították. A feltárások során eddig számos szfinxtöredékre bukkantak, ezeket most restaurálják, hogy ismét felsorakoztassák az út mentén.

Az Egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács közleménye szerint feltárták az út utolsó szakaszát is, amely keletről nyugati irányban halad, a Nílusig vezet el, s körülbelül 600 méter hosszú. Az út érdekessége, hogy 20 méteres szakaszát az Asszuántól északra lévő Gebel esz-Szilszile-i kőfejtőből származó homokkővel borították.

Mint a közlemény rámutat, a leletnek az ad különleges jelentőséget, hogy a most feltárt útszakasz gyakran szerepelt ókori szövegekben. A legújabb leletek között számos római tárgy is szerepel, beleértve egy olajprést, valamint cserépedényeket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.