A magyar színházi élet hírei
Vendégjátékok a tatabányai színházban
A ma.hu legújabb sorozatában a magyar színházi élet legfrissebb híreivel és pletykáival találkozhatnak, legyen szó budapesti vagy vidéki színházi eseményekről, mi tudósítjuk Önöket.
2010.10.26 13:15MTINeves produkciókat hívott meg az őszi évadra a tatabányai Jászai Mari Színház, az intézmény egyetlen saját bemutatójaként Kárpáti Péter Országalma című darabját játssza - mondta el az MTI-nek a teátrum igazgatója.
Az Országalma bemutatóját november 13-án tartják. A darabot Kárpáti István, a szerző fia rendezi.
A történetben Mátyás király álruhában feleségül vesz egy cigánylányt, majd a lakodalomból felébredve hazamegy, törvénytelen fia később királynak adja ki magát és ebből bontakozik ki a történet a látszatról, a hazugságról és a mesei valóság igazáról - tette hozzá Harsányi Sulyom László.
Az egri Gárdonyi Géza Színház vendégjátékaként a több díjat elnyert Csörgess meg! mobil revü látható, a Katona József Színház A hős és a csokoládékatona című darabját játssza Tatabányán, a Szegedi Kortárs Balett pedig a Szentivánéji álommal szerepel a Jászai Mari Színházban.
Az igazgató elmondta: ez az első teljes év a felújítás után az intézményben.
A finanszírozás nem követi azonnal a közel háromszorosára bővült létesítmény igényeit, ezért az őszi évadban komoly takarékossági intézkedéseket kellett bevezetni a színházban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06