Újra Kép a falon

Kiállítás a Kertész29 Galériában

Október 2-án nyílt a második Kép a falon-kiállítás a Kertész29 Galériában Belánszky-Demkó Beáta alkotása

2010.10.04 18:15MTI

A 2008 nyarán útjára indult festőművészeti honlap a www.kepafalon.hu alkotói idén júliusban léptek először együtt a nagyérdemű elé, amikor közös kiállításon 10 festőművész mutatta be alkotásait és képviselte a többezres közösséget.

A Kertész29 Galériában rendezett kiállítás megnyitóját hatalmas érdeklődés övezte és több mint másfélszáz vendég jelent meg. Mind a nagyközönség, mind a média érdeklődése, valamint a honlapon közösséget alkotó művészek igénye egyértelműsítette a szervezőkben, hogy a folytatás nem maradhat el.

Az első kiállításon festőművészként is résztvevő Fülöp Miklós, ezúttal csak a szervezői feladatokat látja el.

"Várakozásainkon felüli volt az érdeklődés, ami az első kiállítást övezte, pedig volt néhány sokat próbált festőművész is köztünk. Igazából gondolkodni sem kellett a dolgon, egyértelmű volt, hogy tovább ütjük a vasat, hiszen olyan ritka manapság, hogy kortárs művészek sikeréről számolhatunk be.

Az elképzeléseink szerint fél évenkénti, őszi-tavaszi ciklusban rendeznénk meg az immáron sorozattá bővülő Kép a falon kiállítást"
- mondta az ötletgazda.

Az elhatározást tett követte, már csak a kiállító csapat összeválogatása volt hátra, amelynek tagjai a honlapon megtalálható több mint 900 művész közül kerültek ki.

Természetesen cél volt, hogy a művészek változatos munkái kerüljenek a falakra.

Októberben a Kép a falon második kiállításán az alábbi alkotók festményeit tekinthetik meg az érdeklődők: Belánszky-Demkó Beáta, Boros Andrea, Csorba Anikó, Kósa Csaba, Nagy Lajos, Nimcsevity Anna, Papp Norbert, Suhaj Zoltán, Szigeti Márta és Zerényi László.

A kiállításnak ezúttal is a Kerész29 Galéria ad otthon (október 2-16.), hiszen a galéria vezetői és a kiállítás szervezői is hosszú távú együttműködést terveznek.

Belánszky-Demkó Beáta

Engem egy dolog vezérel. A belső csend megélése. Ennél nagyobb csendet és békességet ugyanis azelőtt, hogy ecsetet ragadtam volna, még nem éltem át.

Úgyhogy festészetem tekinthető belső csendjeim keresése közben keletkezett melléktermékeknek.Célom a festészettel nincs. Nem akarok másoknak örömet szerezni, nem akarom megváltani vele a világot, nem akarok szépet és jót teremteni.

Csak önmagamat szeretném megtalálni…. odabenn.

Az a különleges, hogy ez sokszor meg is történik. Nem mondom, hogy minden képem elkészítése során meditatív állapotba kerülök.

Azt sem állítom, hogy minden egyes alkalommal megtörténik a csoda. De elég gyakran ahhoz, hogy újra és újra ecsetet ragadjak, és elmerüljek belső világomban.

Aki már megtapasztalta ezt, az tudja, hogy függővé lehet válni, és már-már mániákusan kergetni ezt a bizsergető belső csendet, ezt a semmit, amit odabent talál az ember.

Amennyiben a keresések közben valami olyasmi keletkezik, ami mások tetszését is kiváltja, akkor az kettős öröm számomra. Ilyenkor szívesen meg is válok képeimtől.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.