Mihail Gorbacsovról nagy lelkesedéssel szólt Bono

Forró hangulatot teremtett a hideg esőben a U2

A U2 ír rockegyüttes első, szerda esti moszkvai koncertjén Bono, az együttes énekese köszönetet mondott Dmitrij Medvegyev elnöknek azért, hogy előző nap fogadta őt, és nagy lelkesedéssel szólt Mihail Gorbacsovról, az orosz fővárosról, valamint az itt élő emberekről, művészekről.

2010.08.26 01:33MTI

Bono példaképének nevezte Gorbacsovot, a Szovjetunió első és utolsó elnökét, elmondta, hogy már tíz éve ismeri, s kijelentette: Gorbacsov egy életen át a hazáját szolgálta, és soha nem kért érte semmit. Csodálatosnak nevezte Moszkvát, az itt élő embereket és művészeket, s külön kiemelte Jurij Sevcsukot, az orosz DDT együttes vezetőjét, aki hosszú ideje a hatalom bírálójaként ismert, s legutóbb vasárnap lépett fel egy tiltakozó megmozduláson.

Az eleinte 35 ezres közönség kezdettől forró hangulatát nem hűtötték le sem a helyszínre vezető utakon beállt dugók, sem a hideg eső, amelyben a stadion füvén csápolók és a muzsikusok áztak az alig 17 Celsius-fokos hőmérsékletben.

Az sem tudta elrontani a hangulatot, hogy a metrótól a stadionba vezető úton több rendőrkordonon és három ellenőrzésen kellett átjutni, s a környéken sok OMON-os - belügyi kommandós - és belügyi katona vigyázott a rendre, és hogy hatalmas sorok álltak a büfék előtt.

A közeli metróállomások kijáratainál egyébként jegyüzérek kínálták a belépőket 21-50 ezer forintnak megfelelő áron. A szervezők arra számítottak, hogy megdől minden eddigi moszkvai rekord, és a hangversenyt 80 ezren hallgatják-nézik végig a helyszínen, de a moszkvai idő szerint éjfélkor kiadott jelentés szerint 60 ezren voltak a stadionban. A színpadi konstrukció 30 millió dollárba került, 170 tonnát nyom, 30 méter magas, és 200 kamionon érkezett Moszkvába. Mindehhez több éves munkával kidolgozott, hatalmas, teljesen kinyitott állapotban 22 méter átmérőjű kivetítő biztosítja, hogy az egész stadionból mindenhonnan jól lehessen látni.

A lapok szerint a Madonna koncertjére a Luzsnyiki stadionban felépített konstrukció ehhez képest olyan volt, mint valami kicsi falusi ház egy hatalmas templomhoz képest. A konstrukcióból lapértesülések szerint három készült: amíg az együttes az egyik helyen fellép, a következő koncert helyén már építik a színpadot.

A koncert a U2 fennállásának 20. évfordulójához időzített és 12 albumát népszerűsíteni hivatott, három évesre tervezett 360 fok című turnéjának egyik állomása.

Mint éjszaka kiderült, a koncert előtt kisebb összeütközésbe került az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet orosz ága a rendőrséggel.

Mint Szergej Nyikitin, az orosz szervezet vezetője az Interfax hírügynökségnek elmondta, a U2-val és a stadion vezetésének tudomásával a Luzsnyiki mellett sátrat állítottak fel, s délutántól aláírásokat gyűjtöttek az emberi jogok védelmében, de kora délután az OMON kommandósai kiszorították őket, és a 21 jelen lévő aktivista közül öt főt bevittek a rendőrségre, s csak éjszaka engedték el őket. Nyikitin azt mondta, tájékoztatni fogja a együttest a történtekről.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.