Káli Ház, augusztus 7-8.

Cseh Tamásra emlékeznek Kővágóörsön

Cseh Tamás, Kővágóörsön köztiszteletben álló tagja volt a közösségnek.

2010.08.03 08:15terasz.hu

2009-ben, a település szüreti felvonulásán, a menet Cseh Tamás házához érve megállt, Molnár József polgármester és Popovics László ügyvezető hivatalosan bejelentette: az Önkormányzat, és a Káli Ház kft. 2010. - majd minden év -, augusztus első hétvégéjén megemlékeznek Cseh Tamásról.

Közreműködő-fővédnök Bereményi Géza. Amikor tavaly megkeresték Bereményi Gézát a minden-évi megemlékezés ötletével, örömmel vállalta a fővédnökséget és a közreműködést. Ragaszkodott ahhoz, hogy a program összeállítását ő végezze. Akkor még nem tudta, hogy a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Kar, színész szak, III. évfolyam hallgatói milyen fantasztikus programot állítanak majd össze Cseh Tamás emlékére.

Mohácsi János osztálya, Rozs Tamás zenei mesterségtanár irányításával, profi zenészeket idéző produkció jött létre. Olyan híre kelt, hogy meghívták az idei Pécsi Országos Színházi Találkozóra (POSzt), ahol fergeteges sikert arattak. A pécsi előadás végén, Bereményi Géza önfeledten csókot dobálva gratulált a csapatnak. Amikor a kővágóörsi programról beszéltünk, azonnal a fiatalok fellépéséhez ragaszkodott.

A megemlékezés tervezett központja a Káli Ház, amely közösségi rendezvények ideális helyszíne. Tekintettel a nyári időre, a kertben lévő szabadtéri színpad lesz a program központja, a mögötte álló vetítővászon lehetőséget ad arra, hogy a Cseh Tamásról készült számos filmet is levetíthessék.

Remények szerint, a minden évben megrendezésre kerülő megemlékezés, méltó módon ápolja majd a köztiszteletben álló művész emlékét. Ennek záloga, hogy barátja és szerzőtársa, Bereményi Géza személyesen felügyeli a rendezvényt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.