Kihagyták a családot
Új mozifilm: holtan is főszereplő lesz Michael Jackson
Halálának első évfordulóján újabb filmet készülnek bemutatni Michael Jacksonról.
2010.03.19 10:16MTIA 88 perces dokumentumfilm az énekes halála előtti utolsó heteket eleveníti fel. A filmet a botránykönyveiről ismert Ian Halperin készíti, a címe pedig Gone Too Soon (Túl korán távozott) lesz - közölte a Variety amerikai filmes szaklap.
A dokumentumfilmet háromszáz órányi alapanyagból vágták össze. A forgatás során Halperin interjút készített a világhíresség menedzserével, szakácsával, fodrászával, személyi edzőjével és ügyvédjével is. A Jackson család azonban nem vett részt a munkálatokban. A kanadai Ian Halperin már tavaly életrajzi könyvet jelentetett meg a 2009. június 25-én elhunyt énekesről. A kötetben Jackson szexualitásáról és az ellene felhozott gyermekmolesztálási vádakról is szó esett. Az író állításainak zömét "névtelen forrásoktól" kölcsönözte, hivatkozása szerint a személyzet köréből is szerzett információkat. Halperin 2008 decemberében azt jósolta, hogy az énekesnek már csak fél éve van hátra. A készülő dokumentumfilm az író szerint olyan lesz, amilyet a "zenész és rajongói megérdemelnek".
A film az Egyesült Államok mellett Kanadában és Franciaországban kerül a mozikba, később más országoknak is átadják majd.
Michael Jacksonról már tavaly októberben bemutattak egy filmet, a kétórás This Is It című alkotást a visszatérésre készülő énekes próbáinak felvételeiből vágták össze. Csak az Egyesült Államokban 71 milliós bevételt hozott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06