A Mester és Margarita a leghíresebb regénye
Akinek megfért művében a Sátán és a Szerelem: Hetven éve halt meg Bulgakov
Hetven éve, 1940. március 10-én halt meg Mihail Afanaszjevics Bulgakov orosz író, A Mester és Margarita című világhírű regény szerzője.
2010.03.08 14:01MTIBulgakov 1891. május 15-én született Kijevben. Noha irodalmi tehetsége és vonzódása nyilvánvaló volt, mégis orvosnak tanult. 1916-tól egy kis kórházban praktizált, itteni élményei ihlették Egy fiatal orvos feljegyzései című munkáját. 1918-ban visszatért Kijevbe, amely a német megszállás után sorban a monarchisták, az ukrán nacionalisták, majd a bolsevikok kezére került, ő a bolsevik bevonulás éjszakáján menekült el. Ezután a fehérekhez hívták be katonaorvosnak, a Kaukázusban tífuszt kapott, s 1920 elején leszerelték a vörösök uralta Vlagyikavkaz városában.
Bulgakov végleg az irodalomnak szentelte magát. Sikertelen emigrálási kísérlete után 1921-ben Moszkvába költözött, ahol riportokat és karcolatokat írt. Nem csatlakozott egyetlen irodalmi csoportosuláshoz sem, ezért az úgynevezett útitárs írók közé sorolták. 1924-ben látott napvilágot polgárháborús regénye, A fehér gárda első része, majd fantasztikus elemekkel átszőtt szatirikus kisregény-trilógiájának első két része, az Ördögösdi és a Végzetes tojások. (Az 1925-ben megírt Kutyaszív csak 1969-ben jelenhetett meg, akkor is Párizsban.)
1926-ban - nem kis nehézségek árán - színre került Turbinék végnapjai című darabja, ugyanakkor a Zojka lakása és a Bíborsziget bemutatóját betiltották. Népszerűsége, ezzel együtt ellenségeinek száma is gyorsan nőtt, így élesen támadta Majakovszkij is.
1929-ben a Menekülést Sztálin hirtelen szovjetellenesnek minősítette, ezzel megpecsételte az író sorsát. 1930-ban minden művét betiltották, útlevélkérelmét elutasították, munkát sem talált. Kétségbeesésében a Szovjetunió kormányához írt levélben azt kérte: hadd dolgozhasson vagy hagyják emigrálni. Válaszként Sztálin személyesen hívta fel, s dramaturgi állást kapott a Művész Színházban.
1932-33-ban megrendelésre ismeretterjesztő regényt írt Moliére-ről, ebből született 1936-ban az Álszentek cselszövése című színdarabja. Ekkor fejezte be a Színházi regényt is, keserű alapossággal mutatva be a színházi világban szerzőként és olykor színészként megjárt kálváriáját. Helyzete nem javult, a cenzúra elutasította Puskinról írt drámáját, a Don Quijote egyik legjobb dramatizált változatát, de Sztálinról írt darabját is.
Bulgakov már súlyos betegen 1940-ben fejezte be az életpályáját lezáró A Mester és Margarita című regényét. A filozofikus-szatirikus műben lemondott az időrendiségről, s több síkra helyezte a cselekményszövést. Az egyik sík a 30-as évek Moszkvájának szatirikus képe, amelyben Woland mágus alakjában megjelenik a Sátán és fantasztikus kísérete. Egy másik szálon fut a Mester és Margarita csodás eseményekkel átszőtt szerelmi története.
A filozófiai mondandót a Mester irodalmi alkotása, a betétregény hordozza, amely Pontius Pilátus és Jesua-Jézus összecsapásán keresztül a hatalom és a jóság konfliktusáról szól. A regény hosszú évekig kéziratban hevert, csak 1966-67-ben jelentették meg az akkori Novij Mir című irodalmi folyóiratban. Bulgakov állapota rohamosan romlott, látását szinte teljesen elvesztette, s 1940. március 10-én moszkvai otthonában vesezsugorban meghalt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06