Nem lesz Pandora?
Marad a Déli Ég Oszlopa: van is, meg nincs is Avatar-hegy Kínában
Megrettent a lakosok bírálatától a Kína festői szépségű déli vidékén fekvő Csangcsiacsie (Zhangjiajie) város vezetése, és bejelentette, hogy mégsem nevezték át a hollywoodi kasszasiker után Avatar Hallelujah-hegyre a korábban Déli Ég Oszlopának hívott páratlan természeti képződményt, pusztán megtoldották nevét - derült ki csütörtökön.
2010.01.28 17:17MTIHunan tartomány hétfőn hivatalos ceremónia keretében nevezte át a Déli Ég Oszlopát Avatar Hallelujah-hegyre, mivel a világ eddigi legtöbb bevételt hozó filmjének hátteréül szolgáló egyik hegyet a csipkézett kínai hegycsúcsról mintázták.
A tartomány vezetése még arról is tájékoztatta az ott élőket, hogy a film lebegő hegyeit annak a hollywoodi operatőrnek köszönheti a világ, aki még 2008-ban járt Hunanban. A lakosság tetszését azonban nem nyerte el az ötlet, egy felmérés szerint 54 619 válaszadó határozottan elutasította az átkeresztelést, és mindössze 5897 támogatta.
A kínaiak azt vetették a hatóságok szemére, hogy túlságosan is pénzhajhászok és vakon imádják a nyugati kultúrát, ezért nevezték át a hegyet. Csütörtökre a hatóságok meghátráltak, és igyekeztek megnyugtatni a vidéken élőket: pusztán megtoldották a hegy nevét, és a korábbi hangzatos elnevezés is megmaradt. Csangcsiacsie abban a reményben adott új nevet a hegynek, hogy tőkét kovácsolhat abból.
A turistákat például már az "Avatar lebegő hegyeihez vezető csodás túrával" csalogatták. "Pandora messze van, Csangcsiacsie közel. Isten hozta az Avatar Hallelujah-hegyén. Fedezze fel a valódi Pandora világát" - ajánlotta az önkormányzati portál.
A Csangcsiacsie térségében található 3000 ezer hegyből amúgy csak mintegy száznak van neve.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06