Az év rendezője Ascher Tamás lett!

Pécsiek taroltak Pécsett! A fődíjat az Istenítélet című darab kapta!

Véget ért a IX. Pécsi Országos Találkozó. A szombat esti Posztár díjkiosztó gálán átadásra kerültek a szakmai zsűri, a MASZK Országos Színészegyesület színész zsűri, a Fidelio Est és a közönség zsűri díjai, valamint a Thália Színház Rivalda díja.

2009.06.15 11:10ma.hu

A IX. POSZT fődíját a vendéglátó társulat kapta Istenítélet című előadásáért, színészi díjakat is kapott a Pécsi Nemzeti Színház. Az év rendezője Ascher Tamás, a közönségdíjat a debreceni Csokonai Színház kapta.

Átadták a kilencedik alkalommal megrendezett Pécsi Országos Színházi Találkozó díjait, ezzel lezárult a monstre versenyporgramot, 18 előadást felvonultató POSZT erre az évre. Jordán Tamás fesztiváligazgató bejelentette a következő, tizedik fesztivál megnyitójának időpontját, melyet 2010 nyarán Pécsett, mint Európa Kulturális Fővárosában rendeznek meg.

Zárszavában később Páva Zsolt polgármester is megerősítette a 10. POSZT megrendezését, sőt, egy, az eddigieknél még színesebb, még jelentősebb és még izgalmasabb találkozót vázolt fel. Az idei POSZT díjait a zenés színházi műfajok előtt tisztelgő esztrád számok között adták át, Felföldi Anikó például a 100 éve született Bársony Rózsi emlékét idézte fel, mások Webber musicalek gépzenéit egészítették ki saját zenei elképzeléseikkel.

A Thália Színház Rivalda-díját nem budapesti színházaknak ajánlotta fel, a fővárosi vendégjáték lehetőségét a Szabadkai Népszínház A Gézagyerek című előadása, és az egri társulat bemutatója, A velencei kalmár érdemelte ki a szakmai zsűri döntése alapján. A Fidelio Est a 30 év alatti színészeket díjazta: Tenki Réka a Katona József Színház Barbárok című előadásában nyújtott alakításáért, Pálfi Ervin A Gézagyerek címszerepéért kapta az elismerést.

A közönségzsűri a debreceni Oblom-off című előadásban találta meg kedvencét. A férfi főszereplőt, Trill Zsoltot a színészekből álló különzsűri is kitüntette, ugyanők másik díjukat Nagy Marinak, a Nemzeti Színház tagjának adták.

Herczeg Adrienn a legjobb női főszereplő

A legjobb női főszereplő, Herczeg Adrienn az Istenítélet című előadásban A legtöbb színházi szakmát felvonultató fesztiválzsűri a beválogatott 18 produkcióból a Pécsi Nemzeti Színház Istenítélet című előadását találta a legjobbnak, a legjobb rendező Ascher Tamás, a Jógyerekek képeskönyve (MűPa-Örkény Színház) és a Barbárok (Katona József Színház) alkotója lett.

A legjobb díszleteket Khell Zsolt (Istenítélet, Barbárok) tervezte, jelmezeiért és a maszkokért Nagy Fruzsinát (Jógyerekek képeskönyve) emelték ki. Különdíjat adtak a legígéretesebb színházi törekvésért a Szputnyik Hajózási Társaság – Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet – Labor társulatnak.

Szintén a nagyzsűri különdíját vehette át Kovács Márton zeneszerző és Ungár Júlia dramaturg. Mohácsi János rendező a legjobb előadás díjával, amit Arthur Miller: Istenítélet című darabjáért kapott a IX. Pécsi Országos Színházi Találkozó díjkiosztó gáláján a Pécsi Nemzeti Színházban 2009. június 13-án.

A színészi alakításokért járó négy díjból kettő Pécsett maradt: Herczeg Adrienn női főszereplőként (Istenítélet, A képzelt beteg), Pál András férfi mellékszereplőként aratott.

A legjobb férfi főszereplő Gyabronka József (Bérháztörténetek) lett, a legjobb női mellékszereplő pedig Börcsök Enikő, aki a Vígszínház Augusztus Oklahomában című előadásában szerepelt.

A IX. Pécsi Országos Találkozó díjazottjai:

A szakmai zsűri díjai:

Legjobb előadás: Arthur Miller: Istenítélet
Rendező: Mohácsi János
Pécsi Nemzeti Színház

Legjobb rendezés: Ascher Tamás
Julian Crouch-Phelim McDermott: Jógyerekek képeskönyve
Örkény István Színház, Budapest - Művészetek Palotája közös produkció

valamint

Makszim Gorkij: Barbárok
Katona József Színház, Budapest

Legjobb női főszereplő: Herczeg Adrienn
Arthur Miller: Istenítélet
Pécsi Nemzeti Színház

valamint

Molière után: A képzelt beteg
Pécsi Nemzeti Színház

Legjobb férfi főszereplő: Gyabronka József
Bérháztörténetek 0.1
Szputnyik Hajózási Társaság - Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet - Labor, Budapest

Legjobb női epizódszereplő: Börcsök Enikő
Tracy Letts: Augusztus Oklahomában
Vígszínház, Budapest

Legjobb férfi epizódszereplő: Pál András
Arthur Miller: Istenítélet
Pécsi Nemzeti Színház

valamint

Molière után: A képzelt beteg
Pécsi Nemzeti Színház

Legjobb díszlet: Khell Zsolt
Arthur Miller: Istenítélet
Pécsi Nemzeti Színház

valamint

Makszim Gorkij: Barbárok
Katona József Színház, Budapest

Legjobb jelmez és maszk: Nagy Fruzsina
Julian Crouch-Phelim McDermott: Jógyerekek képeskönyve
Örkény István Színház, Budapest - Művészetek Palotája közös produkció

Különdíj a legígéretesebb színházi törekvésért: a Szputnyik Hajózási Társaság - Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet - Labor társulatnak

A MASZK Országos Színészegyesület színész zsűri díjai:

Legjobb férfi alakítás: Trill Zsolt
Mihail Ugarov: Oblom-off
Csokonai Színház, Debrecen

Legjobb női alakítás: Nagy Mari
Botho Strauß: A park
Nemzeti Színház, Budapest

A Fidelio Est díjai:

Legjobb 30 év alatti színésznő: Tenki Réka
Makszim Gorkij: Barbárok
Katona József Színház, Budapest

Legjobb 30 év alatti színész: Pálfi Ervin
Háy János: A Gézagyerek
Szabadkai Népszínház, Magyar Társulat

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.