Kilencven település a budapesti Hősök terén!

Nyeregbe Magyarország! Pünkösdkor lesz a Nemzeti Vágta!

Kilencven település, köztük 9 határon túli magyarlakta város nevezett a 2009-es Nemzeti Vágtára, amit május 30. és június 1. között rendeznek a budapesti Hősök terén. Az indulókat sorsolás útján 15 előfutamba osztották, a legjobbak először a középdöntőben, majd a döntőben mérhetik össze lovas tudásukat.

2009.05.27 10:10ma.hu

Egy előfutamban 6-6 lovas indulhat el a Nemzeti Vágtán, hogy öregbítse az általa képviselt település hírnevét. Az esemény ezúttal a 1848-'49-es forradalom és szabadságharc gyermekhőseinek állít emléket. A települések lovasversenye mellett, megrendezésnek egy történelmi lovas gálát is, honfoglalás kori lovas íjászokkal, lovagi tornákkal, '48-as csatajelenetekkel. 

Ezenkívül lesz huszárverseny, díjugratás, Kishuszár Vágta, éjszakai Tüzes Vágta, mozgáskorlátozottak lovasbemutatója, Széchenyi-emlékfutam, volt olimpikonok lovasversenye, valamint egy jótékonysági sztárfutam is. Az Andrássy út Vágta Korzóvá alakul át, vagyis az induló települések az itt felállított pavilonokban mutathatják be kulturális és turisztikai értékeiket. Az Ötvenhatosok terénél pedig az Országkonyha várja majd vendégeit a Dunántúl, az Alföld, a Felföld, és Erdély tájainak ételeivel és italaival. 

A rendezvény ingyenes, mindössze a dísztribünre kell jegyet váltania annak, aki onnan nézné az eseményeket. A vonattal érkezőknek pedig csak az odaútért kell fizetniük, hazafelé már díjmentesen utazhatnak a Vágta helyszínén lepecsételt vonatjeggyel. Különben a hétvégén tartották meg a 2009-es Nemzeti Vágta sorsolását. Összesen 90 település várta, hogy kivel sorsolják össze lovasait az előfutamokra. 

A május 30. és június 1. között Budapesten, a Hősök terén megrendezésre kerülő rendezvényre százezreket várnak a szervezők. Idén még több program várja majd a kilátogatókat, hiszen a különböző lovasversenyek, és a települések bemutatkozását szolgáló Vágta Korzó mellett, egy „Országkonyha” is színesíteni fogja majd Budapest egyik legnagyobb kulturális, turisztikai, és gasztronómiai fesztiválját.

Vasárnap mintegy kétszázan vettek részt a Hadtörténeti Múzeumban megrendezett ünnepségen, ahol a 90 induló település lovasait sorsolták össze az előfutamokra. Egy előfutamba 6 lovast sorsoltak össze, így alakult ki a 15 előfutam beosztása. A ceremónián olyan résztvevők húzták ki a Sors ládából a települések neveit tartalmazó pergameneket, akik valamilyen módon kötődnek a Nemzeti Vágtához. 

Ők a kishuszárokból, a lovasélet nagyjaiból, a hagyományőrzőkből, a támogatókból, volt olimpikonokból, a szakmai partnerekből, és a hírességekből kerültek ki. 

Az eseményen Demszky Gábor főpolgármester kijelentette, hogy a főváros talán egyik legizgalmasabb új rendezvénye a Nemzeti Vágta, és Budapest örömmel látja vendégül a vidéket. 

Rengeteg polgármester tartotta fontosnak, hogy a fővárosba utazzon a sorsolásra, hiszen a tavalyi siker után, országszerte sok közösség mozdult meg annak érdekében, hogy elinduljanak a Vágtán. Baján előválogatót is rendeztek, Bácskai Vágta néven. Külön öröm, hogy a tavalyi 6 után, idén már 9 határon túli, magyarlakta település lesz részese az eseménynek, melyet ez alkalommal az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc gyermekhősei emlékének ajánlanak a rendezők.

A pünkösdi hosszú hétvégén rengeteg program várja majd a kilátogatókat. A települések lovasversenye mellett, megrendezésre kerül egy történelmi lovas gála is, honfoglalás kori lovas íjászokkal, lovagi tornákkal, ’48-as csatajelenetekkel. 

Ezenkívül huszárverseny, díjugratás, Kishuszár Vágta, éjszakai Tüzes Vágta, mozgáskorlátozottak lovasbemutatója, Széchenyi emlékfutam, volt olimpikonok lovasversenye, és egy Jótékonysági sztárfutam is színesíti majd a programot.

A Vágta Korzón – amely az Andrássy útból varázsol egy pavilonokkal szegélyezett sétálóutcát – az induló települések mutatkoznak be kulturális és turisztikai értékeikkel. A 56-osok terénél pedig az Országkonyha várja majd vendégeit a Dunántúl, az Alföld, a Felföld, és Erdély tájainak ételeivel és italaival. 

A rendezvény látogatása ingyenes, de aki idén tribünről szeretné megtekinteni a Hősök terén zajló eseményeket, jegyet válthat a lelátókra. Jó hír, hogy a vidékről vonattal érkezőknek csak az odaútért kell fizetni, a visszaút ingyenes lesz a helyszínen lepecsételt vonatjeggyel.

Kapcsolódó írások:

    Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

    Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

    Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.