Elköltöznek a bécsi orangutánok
1.000 négyzetméteren tombolhatnak a főemlősök
Elkészült a Schönbrunni Állatkertben az új orangután-ház az Orang.erie. A szomszédságában helyet kapó kávézót az orangután-hölgy, Nonja festményei díszitik.
2009.05.21 08:09ma.huA korábban filmstúdióként használt, három részből álló épületegyüttes átalakítását 2008 októberében kezdték meg, az Ázsiából származó főemlősök most már csaknem 1.000 négyzetméteren tombolhatnak. Az új orangután-ház a Schönbrunni Állatkert tőszomszédságában, a Maxingstraßén található.
A 230 négyzetméteres belső térhez 750 négyzetméteres kifutó tartozik, sok-sok zöld fűvel, bambuszszigetekkel és hálókból, kötelekből és fatörzsekből álló játszótérrel. A felül nyitott kifutóban arra is lehetősége van az állatoknak, hogy visszavonuljanak a kíváncsiskodó pillantások elől. A Schönbrunni Állatkertben jelenleg három orangután él, de két-három saját tenyésztésű kölyökkel szeretnék bővíteni a csapatot. Korábbi kifutójukat – felújítást követően – kisebb testű majmok vehetik majd birtokba.
Az I. Ferenc császár megbízásából 1820-ban létrehozott épületegyüttes felújítása összesen 11,5 millió euróba került, amelyet jórészt az Osztrák Gazdasági és Családügyi Minisztérium finanszírozott. Bécs Városa 3 millió euróval járult hozzá az 1920 óta filmstúdióként használt épületegyüttes eredeti állapotába történő visszaállításához.
Az orangutánok mellett az Orang.erie-ben lesz információs központ is, ahol a látogatók az emberszabású majmok törzsfejlődésével valamint az orangutánok életével ismerkedhetnek meg. Szintén ide költözik a zoológiai szakkönyvtár, az ázsiai ételkülönlegességeket kínáló kávézó falait pedig a híres orangután-nőstény, Nonja alkotásai díszítik majd.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06