Csökkenhetnek a szponzori bevételeik is!
Jelentős diák kedvezményekkel küzd a válság ellen a Sziget fesztivál!
Összevont színpadokkal, drágább jegyekkel, ugyanakkor jelentős diák kedvezményekkel próbálnak a válság ellen küzdeni a Sziget fesztivál szervezői. Gerendai Károly attól tart, hogy a megváltozott gazdasági körülmények miatt tizedével csökkenhetnek a szponzori bevételeik.
2009.04.03 20:10ma.huA Sziget Kft. ügyvezető igazgatója jelezte: emiatt - bár több éve nem tették - ismét állami támogatáshoz folyamodnak; a Miniszterelnöki Hivatalhoz benyújtott kérelmükben 130 millió forintos segítséget kérnek. Közölte, azzal számolnak, hogy idén kevesebb hazai látogató megy ki a Szigetre, ezért komolyabb külföldi reklámkampányba kezdenek.
A tavalyi 8 ezer forintos jegyárat 10 ezer forintra emelik, ugyanakkor a magyar felsőoktatásban tanulóknak speciális akciót hirdetnek. Eszerint ha a diákok legfeljebb 50 fős csoportokba szerveződnek, akkor tagjaik akkora kedvezménnyel vehetik meg a jegyet, ahány fős a társaság; így akár fél áron is bejuthatnak nyáron a Szigetre.
A gazdasági krízist a koncertszervezőkhöz hasonlóan a legnagyobb hazai könnyűzenei fesztivál gazdái is megérzik.
A Sziget fesztivál szervezői többek között állami támogatással, diákkedvezménnyel és 10 ezer forintos napijeggyel próbálják kompenzálni a kiesést. Ugyanakkor este 11 után olcsóbb lesz a belépés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06