Kultúra
Magyar rekorder lett a Dirty Slippers
Magyar Rekorder címet kapott a Dirty Slippers zenekar Suliturné programjáért, amelynek keretében könnyűzenei koncerttel egybekötött, drog, alkohol és HPV elleni prevenciós előadásokat tartanak közoktatási intézményekben.
2024.03.01 00:30MTIA Dirty Slippers csütörtöki közleménye szerint a címet tanúsító díszoklevelet szerdán vették át a zenekar tagjai, Lobó-Szalóky Lázár, Ferenczi Bebi, Vikukel Dániel, Felleg Dominik és Bodrogközy Rita.
A közlemény szerint az eseményen Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke elmondta, hogy a jegyzőkönyv alapján minden kétséget kizáróan legalább 141 prevenciós előadása valósult meg a zenekarnak a Kárpát-medencében, és ez a szám folyamatosan nő, hiszen a zenekar az idei évben is heti rendszerességgel folytatja a programot.
A díszoklevél tanúsága szerint az együttes a legtöbb, könnyűzenei koncerttel egybekötött iskolai prevenciós program mennyiségi rekordját állította fel a Suliturnéval.
A közlemény idézi Lobó-Szalóky Lázárt, a Suliturné alapítóját, a zenekar énekes-gitárosát, aki szerint a program létrehozásával egy olyan egyedi, hasznos ifjúságvédelmi projektet kívánt megvalósítani, amely egy "lábnyom", örökség lehet majd hosszú évtizedek múlva a Dirty Slippers neve mellett.
Lobó-Szalóky Lázár beszámolt arról is, hogy a zenekar október 4-én 15. éves jubileumi nagykoncertet ad Budapesten, az Akváriumban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


