Programajánló
A Kispál és a Borz is fellép a Boldogkisfalud Feszten júniusban
Lesznek hajós borkóstolók a Bodrog folyón, dűlőtúrák, de Závada Péter költő és Luka Enikő soproni borász beszélgetéssel egybekötött borkóstolóján is részt vehetnek a vendégek.
2024.02.29 12:52MTIHarmadik alkalommal rendezik meg a Boldogkisfalud Fesztet június 27. és 30. között Bodrogkisfaludon, ahol többek között a Kispál és a Borz is fellép - közölték a szervezők.
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei fesztivál a zene, az irodalom és a képzőművészet köré szerveződik.
Az idén harminchét éves Kispál és a Borz a Boldogkisfalud Feszten zárja tavaszi turnésorozatát, de fellép még az ötödik születésnapját ünneplő Carson Coma, a Felefánt (Szendrői Csaba - Tóth András duója), Németh Juci és G. Szabó Hunor párosa, Beck Zoli és Grecsó Krisztián duója, valamint a francia Les Gars Dans L'Coin is.
A zenei programok mellett a gasztronómiára is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők: rendezvényen tíz borászat termékei lesznek elérhetők és egy vendégborász is érkezik a fesztiválra. A sörkedvelők a tokaji BAZ Beer kézműves sörfőzde kínálatából válogathatnak.
A Seven Hills Distilleryben Tokaj Gint és Furmint Vodkát kóstolhatnak majd a látogatók, akik egy "lepárlótúrán" a berendezéseket is megismerhetik.
Lesznek hajós borkóstolók a Bodrog folyón, dűlőtúrák, de Závada Péter költő és Luka Enikő soproni borász beszélgetéssel egybekötött borkóstolóján is részt vehetnek a vendégek. Emellett a fesztivál Ungváry Krisztián történész és borász előadásának és kostolójának is helyszínt biztosít, de színházi produkciók is vendégeskednek majd a rendezvényen - írták a szervezők.
Az eseményt idén egy sportos kísérőrendezvénnyel bővítik, melyen a jelentkezők egy biciklis és két futó számban próbálhatják ki magukat. A futóversenyek útvonala a Bodrog gátján és partján vezeti a résztvevőket, míg biciklivel a Tokaji Kopasz-hegy megkerülése lesz a cél.
Egy másik kísérőrendezvény, az Art kontroll egy képzőművészeti kiállítássorozat keretében ad lehetőséget fiatal művészeknek a bemutatkozásra, de elismert alkotók műveit is megtekinthetik a látogatók.
A tájékoztatás szerint a község szívében, a képzőművészeti kiállítások és a sportrendezvény szomszédjában az Öreg Tölgynél sátorhelyekkel is készülnek a szervezők, de lesz sport- és BMX pálya, valamint biciklikölcsönző is.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:21 Franciaországba rekordösszegű külföldi befektetés érkezik idén
- 18:20 Tizenkét év fegyházra ítéltek egy hajléktalant, aki késsel bántalmazta társát
- 17:19 Az EU kiterjesztette Iránnal szembeni szankcióit az Oroszországnak nyújtott folytatódó katonai segítség miatt
- 16:17 Rovaralapú megoldások kutatásában működik együtt az Agroloop és a Széchenyi István Egyetem
- 15:16 Az amerikai kormány részvétet nyilvánított az iráni elnök halála miatt
- 14:15 Donald Tusk: kilenc embert gyanúsítottak meg Lengyelországban orosz megrendelésre végzett szabotázsakciók miatt
- 13:13 NMHH: Magyarországon is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06