Kultúra
Sam Mendes négy új Beatles-filmet rendez
Egyet-egyet minden Beatles-tag szemszögéből.
2024.02.22 02:30MTIAz Oscar-díjas Sam Mendes négy új filmet rendez a Beatles együttesről: egyet-egyet minden Beatles-tag szemszögéből - írta szerdán a BBC News.
Paul McCartney, Ringo Starr, valamint a néhai John Lennon és George Harrison családja már áldását adta a produkciókra, amelyek elkészítéséhez Mendes a zenei jogokat is megszerezte.
A négy filmet a Sony Pictures és Mendes Neal Street produkciós cége gyártja. A mozis bemutatókat 2027-re tervezik. Az egyelőre nem derült ki, hogy egyszerre, vagy egymás után forgalmazzák-e a produkciókat. A Sony közlése szerint erről még idén tájékoztatják majd a közönséget.
Mendes filmes projektje lesz az első forgatókönyv alapján készülő produkció, amelyhez a Beatles és az Apple Corps biztosítja a teljes körű biográfiai és zenei szerzői jogokat.
Az 59 éves rendező korábbi filmjei között szerepel az Amerikai szépség, A fény birodalma, a Skyfall és a Spectre - A fantom visszatér is.
A Beatlest mindmáig a legnagyobb brit együtteseként emlegetik az olyan klasszikussá vált lemezeiknek köszönhetően, mint a Rubber Soul, Revolver, Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band és az Abbey Road. Legnépszerűbb számaik között van a Yesterday, Hey Jude, A Hard Day's Night, Eight Days A Week, Let It Be, Come Together, Here Comes The Sun, Twist and Shout, Love Me Do és a Help!
Az együttes dalainak zömét Lennon és McCartney írta.
A BBC felidézte, hogy több mint 50 évvel a Beatles felbomlása után, tavaly novemberben jelent meg az együttes "utolsó dala", amely azonnal a brit slágerlisták élére ugrott. A Now and Then című számot eredetileg John Lennon vette fel egy 1970-es évekbeli demóanyagra, az együttes két még életben lévő tagja, Paul McCartney és Ringo Starr pedig tavaly öntötték végső formájába.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


