Gyász
Meghalt Szurdi Miklós rendező
Hosszú betegség után hétfőn érte a halál.
2024.02.12 13:22MTIHetvenhárom éves korában elhunyt Szurdi Miklós színész, rendező, színházigazgató, forgatókönyvíró - tudatta Pásztor László, Erdőkertes polgármestere hétfőn Facebook-oldalán.
Szurdi Miklóst hosszú betegség után hétfőn érte a halál - közölte az MTI érdeklődésére az erdőkertesi polgármesteri hivatal.
A művész az utóbbi időszakban az erdőkertesi Faluház és Könyvtár vezetője volt. A polgármester azt írta, hogy Szurdi Miklós szívén viselte Erdőkertes kulturális életét, fiatalos gondolkodása és sajátos világlátása ösztönzően hatott környezetére.
Szurdi Miklós 1950. október 2-án született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1970-74 között színészetet, 1972-75 között rendezést tanult. 1975-től a kecskeméti Katona József Színház, 1979-től a szolnoki Szigligeti Színház, 1982-től a budapesti Nemzeti Színház rendezője volt. 1983-tól a Magyar Filmgyártó Vállalatnál dolgozott, 1990-től a veszprémi Petőfi Színházban rendezett is. 2003-2008-ban a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója volt.
A Vörösmarty Színház hétfői közleményében Szurdi Miklós emlékezetes székesfehérvári rendezései mellett emlékeztetett arra, hogy igazgatósága alatt történt meg a színházépület teljes felújítása, 2005 decemberében ő adta át a teátrum korszerűsített épületét. "A társulat, a város és a teljes színházi szakma hálás lehet azért, amit szellemileg és művészileg tett a város közösségért és a magyar színjátszásért" - hangsúlyozták a közleményben.
Szurdi Miklós főbb rendezései között volt Dürrenmatt A fizikusok című darabja, John Kander és Fred Ebb Kabaréja, Harold Pintertől a Hazatérés, Elton John és Tim Rice Aida című musicalje, Bertolt Brecht és Kurt Weill Koldusoperája, valamint Vadnai László, Békeffi István és Márkus Alfréd Tisztelt ház című zenés vígjátéka.
Filmjei között megtalálható a Hatásvadászok (1982), a Legendárium (1983), az Öld meg a másik kettőt (tévéfilm, 1988), valamint a Família Kft. című éveken át futó televíziós szappanopera.
Szurdi Miklós rendezte a Privát kopó és az Angyalbőrben című tv-sorozatokat is. 2001-ben ismét mozifilmet rendezett, Vademberek címmel. 1983-ban elnyerte a filmszemle díját, 1984-ben a filmkritikusok díját. 2010-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


