Kultúra

Mintegy 30 helyszínen várja az érdeklődőket az Art Weekend Budapest

Egy-egy művészeti séta 1,5-2 órás, ez idő alatt 3-4 egymáshoz közel elhelyezkedő galéria meglátogatására nyílik lehetőség.

2023.11.23 23:30MTI

Mintegy 30 helyszínen várja az érdeklődőket december 1. és 3. között az első Art Weekend Budapest programsorozat.

Az advent első hétvégéjén rendezendő eseményen nyolc útvonalon, naponta 3 időpontban vezetett művészeti sétára is hívják a kortárs képzőművészetre fogékony közönséget a szervezők - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

Egy-egy művészeti séta 1,5-2 órás, ez idő alatt 3-4 egymáshoz közel elhelyezkedő galéria meglátogatására nyílik lehetőség. A műteremlátogatás mellett többek között kiállításhoz kapcsolódó tetováló 'flash' nap és művészeti vásár is szerepel a programban - idézi a tájékoztató a Nyitrai Szilviát, a szervező ArtNESZ Képzőművészeti Ügynökség kreatív vezetőjét.

Az első AWB meghívott vendégei Lara Mejac és Eva Simonic, a Ljubljana Art Weekend kreatív igazgatója és producere lesznek, akik azzal a szándékkal látogatnak Budapestre, hogy az ArtNESZ Képzőművészeti Ügynökséggel a jövőbeli közös programok lehetőségéről egyeztessenek.

Az AWB a nemzetközi Art Weekend események sorában helyezkedik el, a Gallery Weekend Budapest társeseménye. A művészeti séták tervezett programjáról az alábbi linken lehet tájékozódni https://www.artnesz.hu/ - áll a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.