Kultúra

Családi kincskereséssel készül a Magyar Nemzeti Múzeum a múzeumok őszi fesztiváljára

Egész napos programokkal, többek közt kincskereséssel és interaktív bemutatókkal várja a családokat pénteken az országos múzeumi rendezvénysorozat, a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében a Nemzeti Múzeum.

2023.11.03 01:30MTI

A családi nap az Ősi kincsek nyomában című családi kincskereső programmal kezdődik délelőtt, ezen a Kárpát-medence több ezer éves történelmét egy közös csapatjáték keretében fedezhetik fel a résztvevők - áll az intézmény csütörtöki közleményében.

A kincskereső feladatlapokkal a családok önállóan járhatják végig a múzeum régészeti kiállítását.

Délelőtt kezdődik továbbá a fejedelemasszony három kívánsága című élő múzeumi program is, amelyen a gyerekeket egy időutazásra várják. A játékban az ország három legtávolabbi szegletéből kell összegyűjteni majd a legértékesebb kincseket.

A Poncolj velünk! című programra azokat a gyerekeket várják, akik kézügyességüket szeretnék kipróbálni, hiszen a foglalkozás során lehetőség nyílik a honfoglalás kori tárgyak megismerésére, és a poncolás technikájának kipróbálására is. A poncolás egy olyan eljárás, amely az ötvöstárgyak felületét ismétlődő motívumokkal díszíti. A foglalkozáson résztvevők 10. századi tárgyakon megjelenő ábrázolásokat készíthetnek el, rekonstruálva az akkori fémművesség egyes elemeit. A programra délelőttől lehet regisztrálni.

Az interaktív bemutatók között a pattintott kőeszközök készítésébe Lengyel György, a kőeszközök egyik hazai specialistája vezeti be a látogatókat, ezen a programon félóránként vehetnek részt a látogatók.

A kincskereső kivételével az egyes programok létszáma korlátozott, így külön regisztráció javasolt, a muzeumpedagogia@mnm.hu email-címen.

A Múzeumok őszi Fesztiválját 2006 óta minden évben megrendezik, amelyhez fővárosi és vidéki múzeumok egyaránt csatlakoznak rendezvényeikkel. Az országos sorozat idei koncepciója a tudomány és a technológia témaköreihez kapcsolódik, ezen belül is kiemelt figyelemmel a természettudományok és a múzeum kapcsolódási pontjaira, valamint a tudományos eredmények hiteles kommunikációjára. Másfél hónapon keresztül mintegy 130 múzeum részvételével több mint hétszáz féle program várja a közönséget november 12-ig.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.