Kultúra
Budapest 150 - Újranyit a Merlin Színház, sétány a Városháza mellett
Budapest 150. születésnapja alkalmából tizenkét év után újranyit a Merlin Színház, az emberek birtokba vehetik a Városháza udvarát, valamint sétány nyílik a Károly körút és a Városház utca között.
2023.10.18 01:30MTIA november 17-i évforduló alkalmából egész héten változatos eseményekkel, bulivillamossal, előadásokkal, koncertekkel és szabadtéri kiállítással ünnepel a város - közölte a Budapest Brand nZrt. kedden az MTI-vel.
Mint írták, a Fővárosi Önkormányzattal közös szervezésben készülő születésnapi ünnepségre megnyílik a Városháza udvara és november 18-ától látogatható lesz maga az épület is. Az emlékév alkalmából huszonhárom kortárs szerzővel készült Budapest Nagyregény a Városháza épületében mutatkozik be: a fejezeteket a TÁP Színház közreműködésével egy felolvasáson mutatják be.
A Merlin Színház, amely 2011-ben zárta be kapuit, ismét megnyílik, az ALT.BP fesztivál keretén belül színházi előadást tartanak Udvaros Dorottyával, lesz slam poetry est, emellett kiállításokkal, beszélgetésekkel várják az érdeklődőket.
November 17-től új sétány könnyíti meg a belvárosi közlekedést, ezentúl átjárhatóvá válik a Károly körút és a Városház utca közötti park. A Városháza udvara is változatos programokat kínál. Az idelátogatók plakátokon láthatják először a The Budapester illusztrációit: 151 magyar illusztrátor alkotott meg egy-egy évet és jelentős eseményt 1873-tól napjainkig a főváros történetéből. A The Budapester alkotásai mellett Budapest Hősei is bemutatkoznak: a főváros cégeinek munkatársai saját maguk választották ki egy-egy elismert kollégájukat, akik plakátokon keresztül mesélnek munkájukról. Az esti órákat zenei produkciók töltik meg Dj Palotai és Barabás Lőrinc közreműködésével.
Útjára indul a tavaly népszerűnek bizonyult bulivillamos: a 49-es vonalán dj-szettekre lehet táncolni. A Főváros egyéb intézményei is ünnepelnek, különleges előadással készül a Budapesti Fesztiválzenekar és születésnapi program lesz a Budapesti Történeti Múzeumban is.
A Merlin Színház programjai ingyenesek, de regisztrációkötelesek az ÉnBudapestem applikáción keresztül, ugyanez vonatkozik a bulivillamos járataira. Ezen az alkalmazáson válthatók belépők 150 forintért a Budapest Gyógyfürdők tagintézményeibe.
További részletes információk a születésnapnak dedikált weboldalon, a boldogszuletesnapotbudapest.hu-n találhatóak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


