40 éves főigazgató

Alföldi Róbert a Nemzeti Színházat "kapta karácsonyra"

Alföldi Róbert lesz a Nemzeti Színház főigazgatója - jelentette be a vezetői tisztségre kiírt pályázat eredményét Hiller István oktatási és kulturális miniszter csütörtökön Budapesten.

2007.12.20 14:10MTI

A bírálóbizottság javaslata alapján és a Nemzeti Vagyonkezelő Tanács jóváhagyásával Alföldi Róbertet nevezi ki a Nemzeti Színház Zrt. vezérigazgatójának 2008. július 1-jétől - közölte Hiller István. Az új vezető megbízása a színház tervezett szervezeti átalakításáig, de legfeljebb 2013. július 31-ig tart. Jordán Tamás jelenlegi igazgató kinevezését korábban 2008. június 30-ig meghosszabbították, így a két vezető az évad végéig együtt dolgozik.

Alföldi Róbert színész-rendező jelenleg a Bárka Színház igazgatója, a teátrum a művész rendezésében pénteken mutatja be az Ahogy tesszük című darabot. Színházi elfoglaltsága miatt az új főigazgató - ügynökségének közlése szerint - csak a premier másnapján, szombaton nyilatkozik terveiről. Életrajz Alföldi Róbert, a színészként, próza- és zenésszínház-rendezőként, televíziós műsorok, illetve talk-show-k vezetőként, sőt festőként is ismert művész 1967. november 22-én született Kalocsán.

Dunapatajon nevelkedett, majd az akkor még egyedülállónak számító drámaszakra járt a szentesi gimnáziumban. Tizennégy éves volt, amikor először színházban járt Kecskeméten, a gimnáziumi évek alatt rendszeresen látogatta a vidéki színházakat. Az érettségi után azonnal felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára, ahol 1991-ben végzett, de még főiskolásként Veszprémben eljátszotta Raszkolnyikovot Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésében.

1992-ben a Vígszínház szerződtette. Három év után már rendezett is: a Trisztán és Izolda adaptációjával kezdődött direktori karrierje. Rendezőként már minden műfajban kipróbálta magát: musicaltől az operetten, az operán és bábjátékon át az ír táncshow-ig, illetve videoklippig. Idén nyár végén indult első játékfilmje, a Bartis Attila Nyugalom című regényéből készülő film forgatása. A nyitrai Andre Bagar Színháztól, a New York Theatre Workshoptól, a portlandi Városi Színháztól, valamint a prágai Zábrádli Színháztól is kapott már rendezői felkérést. 2000-ben szabadúszó lett. 2006. március 1-je óta a Bárka Színház igazgatója.

Első operettrendezése 2005-ben a Csárdáskirálynő volt a Szegedi Szabadtéri Színpadon. Ugyanebben az évben a Miskolci Operafesztiválra Bartók: A kékszakállú herceg vára című művét állította színpadra és a Magyar Televízió A Nagy Könyv című műsorában ő rendezte meg a Micimackót, különös és újszerű értelmezésben, nagy sikerrel. A kortárs magyar művészvilág egyik legsokoldalúbb egyénisége 1995-ban Jászai Mari-díjat kapott, emellett számos rendezői és kritikusi díj tulajdonosa: Latinovits Zoltán-díj (1993), Hegedűs Gyula-díj (1996), a főváros által adományozott legjobb rendezés díja és a színikritikusok díja (1998), Ajtay Andor-díj (1999), Ruttkai Éva-emlékgyűrű (1999), Déri János-díj (2001), Janikovszky Éva-díj (2007).

 

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.