Programajánló
Lótusznapokon várják a látogatókat a szegedi egyetemi füvészkertben
Tánc-, jóga-, és harcművészeti bemutatók is várják a látogatókat.
2023.07.26 01:30MTIKözép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera) mellett a Távol-Kelet íz-, illat- és dallamvilágát felidéző programok, tánc-, jóga-, és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat a hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Az indiai lótuszok a Szegedi Tudományegyetem tavaly alapításának centenáriumát ünneplő füvészkertjének büszkeségei, Közép-Európa legnagyobb állománya található az arborétum egyik tavában. Az állomány csaknem egyidős a botanikus kerttel, az első növények az alapítás után néhány esztendővel, 1932-ben az óföldeák-gencsháti Návay-kastély tavából kerültek Szegedre.
A botanikus kertbe látogatók megcsodálhatják a lótuszos tavat, amely a japán kertnek is része. A rendezvény névadó növénye, az indiai lótusz ilyenkor látható teljes pompájában. A vendégeket a tónál a víztükör fölé magasan kiemelkedő sötét rózsaszín lótuszvirágok tömege fogadja. A tó szigetének teaháza pedig kellemes kitekintő és pihenőhelyet kínál e különleges látvány befogadásához.
A legenda szerint Buddhának életet adó növény őshazája Délkelet-Ázsia és Ausztrália, ahol szinte minden részét hasznosítják. A virágok a templomokat díszítik, a víz alatt az iszapban található szárakat rántva, főzve, sütve fogyasztják, megszárítva lisztet őrölnek belőle, a fiatal hajtásokból és levelekből salátát vagy kompótot készítenek, termését pirítva, kandírozva fogyasztják, a nagyobb leveleket pedig csomagolásra használják.
A programok szombaton és vasárnap is közös jógázással indulnak. Majd a botanikus kert különböző helyszínein - a rendezvényre fölállított színpadon, a mediterrán üvegházban, a lótuszos tó partján, az Elefánt ligetben - koncertek, előadások, tánc- és harcművészeti bemutatók várják a látogatókat.
Az érdeklődők megismerkedhetnek India különböző tájegységeinek táncaival, láthatnak kimonó- és japántánc-bemutatót, részesei lehetnek japán, kínai vagy koreai teaszertartásnak, betekinthetnek a kalligráfia és a lótuszfestés rejtelmeibe, jógákat és meditációs technikákat próbálhatnak ki vagy bekapcsolódhatnak egy tajcsifoglalkozásba is. A rózsakertben a Magyar Origami Kör mutatja be a japán papírhajtogatás művészetét, és a kiállítás mellett a vendégek maguk is elsajátíthatják az egyes alapfogásokat.
A kertben kétóránként lótusztúra indul, melyen az arborétumban nevelt távol-keleti növényeket mutatják be a füvészkert munkatársai, szombaton és vasárnap egy-egy kellemes sétán pedig Japán őshonos növényvilágáról és a japánkertek sajátosságairól is szó esik majd.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


