Híresség
Reviczky Gábor a kemoterápiáról: elkezdett kikopni az arcszőrzetem
Proztatarákkal küzd a színművész.
2023.07.24 08:10ma.huHihetetlen erővel és akarattal néz szembe betegségével Reviczky Gábor. A Kossuth-díjas színművész egyedül, autóval jár a kemoterápiás kezelésekre, amelyekből hétfőn kapja meg a negyedik adagot. A körülményekhez képest jól viseli a mellékhatásokat, de azt már észrevette, hogy kopni kezdett az arcszőrzete.
"Az orvosok azt mondták, az állapotomhoz képest minden rendben van. Az csak hosszas vizsgálatok során fog kiderülni, hogy a kemoterápia hatásos volt-e. Most megnézték a véremben lévő rákos sejtek szintjét, és ha ez a következő vérvételek során csökken, az jelzi a kezelés sikerességét" - mondta el a Blikknek a színművész.
"Kétféle szert is kapok, az egyik maga a kemo, másik pedig egy nyugtató, erősítő vitaminos keverék. Van, akit egy-egy kezelés utána a mosdóba is ki kell kísérni, annyira legyengül, de mivel én nem a legerősebb terápiát kapom, ezért egyedül érkezem autóval, és ha végzek, minden gond nélkül haza is vezetek. Kezdetben várni kellett a soromra, akkor sokat beszélgettem a sorstársakkal, de már időpontra járok, így legfeljebb akkor találkozom betegekkel, amikor kimegyek rágyújtani egy cigarettára" - tette hozzá.
A kezelést ugyan jól viseli, de feltűnt neki, hogy kopni kezdett az arcszőrzete: "Én mindig nullásgéppel nyírom a hajam és a szakállamat. Egyelőre ugyanúgy nő, viszont azt látom, az arcom jobb oldalán egy ötvenforintos nagyságú foltban elkezdett kikopni az arcszőrzetem".
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06