Kultúra
Száznegyven kiállítóval rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált
A fesztivál hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit.
2023.07.22 00:30MTISzeptember 28. és október 1. között rendezi meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amely 140 kiállítóval, több mint 40 külföldi szerzővel várja látogatóit a Millenáris parkban.
A 28. alkalommal megvalósuló Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma - áll az MKKE MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Az idei fesztivált a parkban, a B (Nagycsarnok) és D épületben (Üvegcsarnok), az Európa Ponton és a Nemzeti Táncszínházban rendezik meg. A gyermekeknek kialakított külön szekció, a Gyerek(b)irodalom a gyermekkönyvek és az olvasás népszerűsítése mellett színes programokkal várja a családosan kilátogatókat a D épületben.
A fesztivál hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit. Az idei rendezvény díszvendége a népszerű amerikai sci-fi író, John Scalzi, aki átveszi a Budapest Nagydíjat is.
Díszvendég országként az idén Hollandia mutatkozik be. Az utóbbi évekre jellemző, hogy közép-európai viszonylatban is kiemelkedően magas számban jelentek meg holland könyvek magyar fordításban, ezt tükrözi a holland pavilon szlogenje: "könyvek tengerén".
Folytatódik a PesText és a Könyvfesztivál együttműködése: a PesText őszi Irodalmi és Kulturális Fesztiváljára érkező írókkal a Könyvfesztivál látogatói is találkozhatnak.
A fesztiválon szeptember 29-én pénteken tartják meg az Európai Írótalálkozót az Európa Pontban. A rendezvényen kerekasztal-beszélgetésekkel várják az európai irodalom iránt érdeklődőket, akik angol-magyar szinkrontolmácsolással követhetik a különböző tematikájú eseményeket. Az Írótalálkozó programjában szerepel többek között a holland írók kerekasztala és Európai Irodalmi-díjas írók beszélgetése.
A Nemzetközi Könyvfesztiválon minden évben az oktatást és a nevelést legjobban segítő könyvért és CD-ért adják át a Budai-díjat. A díjat 1994-ben alapították, az adományozó a II. kerületi önkormányzat, a zsűri az idén a Móricz Zsigmond Gimnázium tanáraiból áll. A díjat a fesztivál utolsó napján adják át.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


