Végleg befejezi az énekesnő!
Gloria Estefan nyugdíjba megy!
A karibi származású amerikai énekesnő még egy utolsó turnén részt vesz tavasszal, aztán befejezi popzenei pályafutását.
Gloria Estefan dögös képekben!
2009.03.05 18:30ma.huAz 52 éves, Grammy-díjas énekesnő már korábbi interjúiban is utalgatott rá, hogy kevésbé szívesen dolgozik, mint korábban, és inkább töltené lányával az idejét.
Mostanra megérett benne az elhatározás, így hamarosan kezdődő latin-amerikai koncertsorozata egyben a búcsúturnéja is lesz.
A latin pop egyik legsikeresebb énekesnője tehát bejelentette zenei karrierjének végét, a jövőben a családjával szeretné tölteni ideje nagy részét. Legutolsó turnéja áprilisban indul és ezután a turné után többet nem láthatják színpadon rajongói.
- "Végére értem valaminek, ami sok-sok évvel ezelőtt, 1975-ben kezdődött el. Ez volt az álmom, hogy Latin-Amerikában zárhassam le a pályafutásomat, ezek lesznek az utolsó koncertjeim. A jövőben elsősorban a lányomra szeretnék fokuszálni, aki most megy középiskolába, illetve folytatni fogom más típusú munkáimat. Nem fogok unatkozni: nyolc éttermünk és három hotelünk van, harmadik könyvemen dolgozom, és filmtervek is megvalósításra várnak" - nyilatkozta az énekesnő.
Gloria Estefan utolsó, dél-amerikai fellépésekből álló turnéja április 9-én kezdődik, a visszavonuló sztár utoljára április 23-án, Ecuadorban áll színpadra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06