Jó hír
Kiengedték a kórházból Gálvölgyi Jánost
Az örömhírt Hernádi Judit osztotta meg.
2023.05.24 12:01ma.huJó hírt közölt az RTL az országgal: Hernádi Judit színésznő a családtól úgy értesült: a két hete kórházba került Gálvölgyi János már otthon van.
A HVG ugyanakkor úgy tudja, a színész nem sokáig maradhatott otthon, hétfőn ugyanis szanatóriumba vonult, ahol a felépülése folytatódik.
Gálvölgyi János Kossuth-díjas színművész május 10-én, szerdán lett rosszul, légzési nehézségekkel küzdött, ezért családja kórházba vitte, ahol lélegeztetőgépre került. A család közlése szerint az ismert művész állapota súlyos, de stabil volt.
A színész hétfőn üzent követőinek lányán, Gálvölgyi Dorkán keresztül. Mint írta, "annyian írtok és hívtok, ami elképesztően jólesik, de végre nem nekünk kell írni és beszélni, hanem apu írta le, amit alább olvashattok".
"Köszönöm mindenkinek, aki aggódott értem, köszönöm, hogy hittek a gyógyulásban, köszönöm az orvosok és az ápolószemélyzet emberségét, szakmai tudását, melyet alulfizetni ugyan lehet, de igazán megbecsülni talán soha. Köszönöm az értem mondott imákat, és köszönöm a most meglepően kismértékű alpári üzeneteket. De ők is mi vagyunk. 55 év színpadon eltöltött idő most bebizonyította számomra, ha ennyi embernek okoztam az életében talán pár percnyi örömöt, nem éltem hiába. És remélem, hamarosan találkozunk! Gálvölgyi János" - idézi a bejegyzés Gálvölgyi János szavait.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


