Kultúra
Újévi nyitány a Zeneakadémián az MR Szimfonikusokkal
A műsorban többek közt Mozart, Liszt, Erkel, Dvorák, Csajkovszkij, Ravel, Popper és Dohnányi művei szerepelnek.
2022.12.30 22:30MTIIsmét lesz Újévi nyitány január elsején: a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával közös koncerten Oliver von Dohnányi vezényli az együttest és a Zeneakadémia három fiatal szólistáját.
"Immár negyedik alkalommal tartjuk meg ezt a koncertet, amelyet idén is 18 órától élőben közvetít a Bartók Rádió, a Duna televízió nézői pedig 19 óra 30 perctől láthatják az Újévi nyitányt" - mondta Devich Márton, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezetője, a Bartók Rádió csatornaigazgatója az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Mint felidézte, 2020 óta Vásáry Tamás, Kovács János és Medveczky Ádám vezényelte már az eseményen az MR Szimfonikusokat. Hozzátette: külföldön is népszerűek ezek a koncertek, az elmúlt években kínai, német és olasz rádióadóban is hallhatóak voltak.
Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora arról beszélt, hogy az Újévi nyitány szólistái a Zeneakadémia ifjú tehetségei; idén Szabady Ildikó fuvolázik, Schwartz Zoltán hegedül, Simizu Joszuke pedig csellózik.
A műsorban többek közt Mozart, Liszt, Erkel, Dvorák, Csajkovszkij, Ravel, Popper és Dohnányi művei szerepelnek. A rektor kiemelte: a program évek óta a könnyedség, az elegancia, a vidámság jegyében zajlik, idén a táncok köré épül, sajátosan magyar elemekkel. Devich Márton hozzáfűzte, hogy Erkel Hunyadi Lászlójából a Palotás hagyományosan a műsor része.
"A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Dohnányi Ernő alapította, aki a Zeneakadémia rektora is volt, így külön érdekesség, hogy a család egyik tagja, Oliver von Dohnányi lesz a mostani karmester. A dirigenst nagyon szeretik a magyar muzsikusok, mert végtelenül gáláns és jó szakember, aki mindig úriember, és sármos, ahogy vezényel" - fogalmazott Vigh Andrea.
A már teltházas hangverseny házigazdája Bősze Ádám lesz. A produkciót Budapest után két vidéki helyszínen is hallhatja a közönség: január 2-án a kaposvári Csiky Gergely Színházban, másnap pedig a Szegedi Nemzeti Színházban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


