Kultúra

Százezer érdeklődő látogatta meg idén a ferihegyi Aeroparkot

A ferihegyi repülőmúzeum télen is fogadja a látogatókat, évről évre gazdagabb gyűjteménye pedig tovább bővül.

2022.12.29 03:30MTI

Az idei százezredik látogatóját köszöntötte az Aeropark, ezzel Magyarország leglátogatottabb kiállítóhelyei közé került. A ferihegyi repülőmúzeum télen is fogadja a látogatókat, évről évre gazdagabb gyűjteménye pedig tovább bővül - tudatta a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) szerdán az MTI-vel.

A pandémia előtti időszakban évente jellemzően 70 ezer látogató fordult meg az Aeroparkban, de a tavalyi esztendőben is ugyanennyi vendéget fogadott a Légiközlekedési Kulturális Központ által üzemeltetett kiállítóhely annak ellenére, hogy a múzeum a 2021 eleji korlátozások óta csak májusban nyithatta meg kapuit - idézi a közlemény Kránitz Balázst, az Aeropark ügyvezető-helyettesét.

Hozzátette, hogy a vendégek mintegy harmada a népszerű reptérlátogatás programra is jegyet váltott, az Aeropark túravezetői mintegy 900 túrán körülbelül 30 ezer embert kalauzoltak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kulisszái mögött, valamint az Aeroplex of Central Europe karbantartóbázisán.

A tájékoztatás szerint az idei év újdonságai közé tartozott a kukacbombázónak becézett Kamov Ka-26-os mezőgazdasági helikopter, valamint szintén idén nyáron érkezett a kiállítóhelyre az a Cessna Citation, amelynek köszönhetően az üzleti gépek világába nyerhetnek betekintést az érdeklődők.

A közlemény szerint a restaurálási program ez évi elemeként külső-belső felújításon esett át az a Jak-40-es repülőgép, mely hosszú időn át a műszeres leszállítórendszer kalibrálását látta el Ferihegyen és több balkáni repülőtéren is. Két nagyméretű, utasbeszállító autóbuszban pedig tematikus kiállítást rendeztek be a szakemberek: az egyikben azt ismerhetik meg a vendégek, hogyan dolgoznak a Hungarocontrol légiforgalmi irányítói, míg a másikban az Aeroplex hangáraiban zajló repülőgépkarbantartások folyamatát mutatják be.

Az LKK - a BKV és a Volánbusz mellett - az ország legnagyobb Ikarus nosztalgiabusz-flottáját üzemeltető szervezete, mely egyben a repülőtér történetéhez szorosan kötődő autóbuszok felkutatását, restaurálását és bemutatását is jelenti - idézi az összegzés Somogyi-Tóth Dánielt, az LKK alapítóját.

A fejlesztések 2023-ban sem állnak meg. Folyamatosan újulnak meg a Malév történelmi repülőgépeinek pilótafülkéi és utasterei, de a Budapest Airportnak köszönhetően újabb repülőgépek és autóbuszok érkezése is várható a múzeumba. A már évek óta működő Airbus A320Neo és Cessna szimulátor mellett a látogatók januártól már azt is megtudhatják, hogy hogyan dolgoznak a helikopterpilóták, 2023 elején ugyanis szolgálatba áll az új Mi-2-es szimulátor - emlékeztet a közlemény.

Az idei évhez hasonlóan jövőre is több nagy rendezvényt szervez az Aeropark: a nyári szezont a Múzeumok éjszakájával indítja, melyet majd a Kéklámpás találkozó követ október első hétvégéjén - áll az összegzésben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.