Kultúra
Fábián Juli tér nevet kapta a Budapest Park előtti terület
Akik őt ismerték, azok felelőssége, hogyan emlékezhetnek a jövőben Fábián Julira.
2022.12.16 19:36MTIPéntektől Fábián Juli térnek hívják a IX. kerületi Budapest Park előtti területet. A tehetséges, népszerű énekes öt évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el 37 évesen.
"Reményeim szerint amikor ezentúl budapesti fiatalok koncertre jönnek a Budapest Parkba, és a Soroksári út ezen részén látják a táblát, ez segíteni fog abban, hogy soha ne felejtsük el azt az embert, akinek zene- és életszeretete minden dalából ma is visszaköszön, Fábián Juli örök" - mondta az avatáson Karácsony Gergely főpolgármester.
A kezdeményezés az idén 10 éves Budapest Parktól indult, ahol Fábián Juli számos nagy sikerű koncertet adott, az ötlet megvalósításában a Főváros, Ferencváros önkormányzata és a Fábián Juli Emlékalapítvány segédkezett.
Mint Karácsony Gergely fogalmazott, Fábián Juli kivételes tehetségű művész volt, akinek fájdalmasan rövid élet adatott meg. Hozzátette: ahogy a jogszabályok ezt lehetővé tették, az első napon elnevezték róla Budapest egyik közterületét.
Döme Zsuzsanna, Ferencváros alpolgármestere arról beszélt, hogy Fábián Juli életének több fontos állomása is a IX. kerülethez köthető, a Budapest Parkban adott számos koncert mellett többször megtöltötte a Müpát is, amely a Soroksári út túloldalán található. "Aki majd évtizedek múlva erre jár, és kíváncsi lesz, ki volt ő, újra felfedezheti magának ezt a rendkívül tehetséges, tündöklő, és nem mellesleg végtelenül kedves embert" - fogalmazott.
Szepesi Mátyás zenész, az énekesnő egykori menedzsere, az előadó-dalszerző emlékét ápoló, valamint nehéz helyzetben lévő zenészeket és zeneipari háttérembereket támogató Fábián Juli Emlékalapítvány elnöke kiemelte: akik őt ismerték, azok felelőssége, hogyan emlékezhetnek a jövőben Fábián Julira.
"Bárkivel beszélgettél, mindig azt érzékeltetetted a másikkal, hogy ő a fontos. Neked még egy sziklafal is könnyedén megnyílt volna. Azt szeretném, ha úgy gondolnának rád, mint akinek nemcsak a hangja, a haja, hanem a szíve is aranyból volt" - mondta emlékbeszédében Szepesi Mátyás.
Az eseményen rokonok, barátok, rajongók jelenlétében avatták fel a Fábián Juli teret. Jelen volt mások mellett Gyárfás István gitáros, Fábián Juli egykori zenésztársa, Lévai Balázs, a Fábián Juliról 2019-ben készült dokumentumfilm rendezője és Mujahid Zoltán énekes.
Fábián Juli 2017. december 16-án hunyt el rákbetegségben. Az énekesnő, dalszerző, dalszövegíró 37 éves volt. A szakma és a közönség által az egyik legtöbbre tartott magyar díva 2007-ben és 2008-ban a Montreux Jazz Voice Competition legjobb nyolc énekese közé jutott. A dzsessz és a pop műfajában számos sikeres produkció részese volt: szerepelt az Erik Sumo Bandben, a Barabás Lőrinc Eklektric-ben, de készített lemezt a Fábián Juli Jazz Riff-fel, Sárik Péter zongoristával és Zoohackerrel is.
A Budapest Park csütörtökön közleményben írta: mielőbb megkezdik a megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy a szórakozóhely székhelye is a Fábián Juli térre kerüljön át. 2023. július 9-én, Fábián Juli születésnapján utcabált rendeznek a Budapest Parknál.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06