Kultúra
Taylor Swift hat díjat nyert az Amerikai Zenei Díjátadó gálán
Az énekes-dalszerzőnek a hat díjjal együtt már 40 AMA-trófeája gyűlt össze.
2022.11.21 09:26MTITaylor Swift lett az év előadóművésze, és további öt díjat vehetett még át a helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben megrendezett Amerikai Zenei Díjak (AMA) átadásán.
Az énekes-dalszerzőnek a hat díjjal együtt már 40 AMA-trófeája gyűlt össze az elmúlt években, több, mint bárki másnak. Az Amerikai Zenei Díjakról közönségszavazás dönt.
A csillogó, aranyszínű ruhát viselő Swift a díjakat átvéve köszönetét fejezte ki a közönségnek, amely - mint elmondta - további számok írására bíztatta, és ezzel végső soron boldoggá is tette őt.
A 32 éves sztár az elmúlt három évben négy új lemezt és két újra felvett albumot adott ki. Legutóbbi, Midnights című lemezének számai az októberi megjelenés után a Billboard toplistáján rögtön elfoglalták az első tíz helyet.
A díjátadón az év előadóművésze díj mellett a kedvenc popalbum és country album trófeáját is elvitte, továbbá Red című 2012-es videoklipjének új felvétele is díjat ért.
Beyonce, Harry Styles, The Weeknd, Drake, Adele és Bad Bunny is több jelöléssel futott neki a gálának. Bunny, a Puerto Ricó-i rapper és énekes a kedvenc latin férfi előadó és Un verano sin ti című lemezéért a kedvenc latin album díjat is elnyerte.
A gála műsorát Pink nyitotta meg, aki görkorcsolyával a lábán táncolta és énekelte el Never Gonna Not Dance Again című sikerszámát. Az estén később az augusztusban elhunyt Olivia Newton-Johnra emlékezve a Hopelessly Devoted to You című dalt is előadta.
Az AMA ikon díját Lionel Richie kapta.
A legjobb új előadó trófeáját pedig Dove Cameron nyerte el, aki idén a Boyfriend című produkcióval került a slágerlisták élére.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


