Kultúra

Átadták az Országos Széchényi Könyvtár felújított déli olvasótermét

A déli olvasóterem jelentős átalakuláson ment keresztül.

2022.10.15 00:30MTI

Átadták pénteken az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) felújított déli olvasótermét, az olvasók a jövő héttől használhatják újra a jelentős átalakuláson átesett termet.

Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében hangsúlyozta: nagyobb szükség van a könyvtárakra, mint korábban, és nagyobb szükség van arra, hogy az itt jelenlévő szaktudás, kutatói segítség mellénk álljon akkor is, ha laikusként érdeklődünk valami iránt, és akkor is, ha komoly kutatási munkát végzünk.

Újra nagy szerepe van annak, hogy a könyvtárak munkatársai segítsék az ország kutatásainak minél sikeresebb megvalósítását - fogalmazott, hozzátéve: az OSZK mint az ország, a nemzet könyvtára, viszi a fáklyát, jó projektekkel áll elő.

Rózsa Dávid, a könyvtár főigazgatója elmondta: a déli olvasóterem jelentős átalakuláson ment keresztül. A csaknem 30 ezer kötetet kiállító terem világítását teljesen kicserélték, korszerű fényforrásokkal látták el, így az épület ezen részén az energiafelhasználást 70 százalékkal csökkentették, ami napjaink energiaválságában kiemelten fontos.

Kicserélték a bútorzatot is, mintegy 100 olvasóhelyet alakítottak ki, amelyből 9 mikrofilm-olvasóhely. Az olvasószolgálat is új munkaállomásokat kapott, a kiadópultokat látványos mintázattal és feliratokkal látták el. Rózsa Dávid elmondta: hamarosan új asztali fényforrásokkal és más kiegészítő bútorelemekkel is ellátják az olvasótermet.

Újdonságnak nevezte az ablakok felett helyet kapó idézeteket is. Az olvasásról és a könyvtárról szóló idézetek Babits Mihály, Vörösmarty Mihály és Tompa Mihály mellett többek közt Descartes-tól és Tolkientől származnak.

Ugyancsak az újdonságok között említette az önkiszolgáló szkennerek beüzemelését, amelyek megkönnyítik, meggyorsítják a tanulást és a kutatást.

Mint megjegyezte, volt próbaüzeme is a teremnek két ízben: itt tartották a CODEX konferenciát és Fábri Anna legújabb művének bemutatóját. Mindkét rendezvény tökéletesen illeszkedett a tágas térbe - tette hozzá.

Rózsa Dávid arról is szólt, hogy átalakítják a különgyűjteményi olvasótermüket is, ahol a térképek, kézirattári, színház- és zenetörténeti anyagok lesznek olvashatók.

Kitért arra is, hogy az európai léptékkel is kiemelkedő színvonalon működő digitalizáló központjuk egyre dinamikusabban teljesít: havonta több mint 800 ezer oldalt digitalizálnak.

Az OSZK a nehézségek ellenére sem áll meg, építjük a kultúrát, a vállalt és a ránk kiszabott feladatokat hiánytalanul ellátjuk, a gyűjteményünkben őrzött kincseket pedig a lehető legteljesebb módon tesszük közkinccsé - hangsúlyozta Rózsa Dávid.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.