Kultúra
Élőszereplős Eragon-sorozatot készít a Disney
A fantasy regénysorozatban az Alagaësiában élő kamasz Eragon és sárkánya, Saphira azért küzdenek, hogy felszabadítsák világukat a zsarnokság alól.
2022.07.27 00:30MTITévésorozat készül Christopher Paolini Eragonjából a Disney streamingszolgáltatása számára - olvasható a Variety honlapján.
Az Eragon című regény Paolini négy könyvből álló Örökség-ciklusának első kötete. A hollywoodi portál szerint a sorozat előkészítése még az elején tart, de elképzelhető, hogy Paolini is részt vesz majd a produkció forgatókönyvének megírásában.
A fantasy regénysorozatban az Alagaësiában élő kamasz Eragon és sárkánya, Saphira azért küzdenek, hogy felszabadítsák világukat a zsarnokság alól. Az első kötet, amelyet Paolini még 15 évesen kezdett írni, Eragon címmel jelent meg 2002-ben, amelyet az Elsőszülött (2005), a Brisingr (2008) és az Örökség (2011) című folytatás követett. A népszerű sorozat világszerte 41 millió példányban kelt el.
A regény alapján 2006-ban már született egy film Eragon címmel, amelyben Rachel Weisz kölcsönözte a hangját Saphirának, a sárkánynak. A produkciót, amelyben Eragon szerepét Ed Speleers játszotta, részben Magyarországon forgatta a rendezőként debütáló, Oscar-jelölt látvány effektus-guru, Stefen Fangmeier.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06