Kultúra

Klímaaktivisták odaragasztották magukat John Constable egy képéhez Londonban

Just Stop Oil feliratú pólót viselt a két tiltakozó.

2022.07.05 10:44MTI

Klímaaktivisták odaragasztották magukat hétfőn délután a londoni Nemzeti Galériában John Constable egy alkotásának keretéhez, miután az eredeti festményre erősítették az apokaliptikus jövőt ábrázoló saját nyomtatott képverziójukat.

A BBC News beszámolója szerint a Just Stop Oil (JSO) feliratú pólót viselő két aktivista átlépett a The Hay Wain (A szénásszekér) című festmény előtti kötélkordonon, a képre rögzítették saját változatukat, és a kezüket is a kerethez ragasztották, majd a kép mellé térdelve fennhangon fejezték ki tiltakozásukat.

A Nemzeti Galéria tájékoztatása szerint a kiérkező rendőrök kiürítették a termet, és a kivezetett tüntetőket őrizetbe vették.

A festményt a galéria restaurátorai megvizsgálták, és megállapították, hogy a keret kisebb mértékben megsérült, emellett a festményt fedő lakkréteg is kisebb kárt szenvedett, de a szakemberek szerint mindkét sérülés helyreállítható.

Mint kiderült, a két brightoni tiltakozó a 22 éves, zenét tanuló Eben Lazarus és a 23 éves, pszichológiát hallgató Hannah Hunt volt.

A Nemzeti Galéria legnépszerűbb festményei közé tartozó, 1821-ből származó Constable-kép a suffolki mezőkön áthaladó szekeret ábrázol. Az aktivisták egy olyan apokaliptikus jövőt mutató színes nyomtatvány-változatot rögzítettek rá, amely elmondásuk szerint "az éghajlati összeomlást ábrázolja, és azt, hogy ez mit fog tenni ezzel a tájjal".

A magát művészetszeretőként leíró Lazarus azzal érvelt, hogy miközben a művészet fontos, és meg kell őrizni a jövendő generációk számára, ugyan mi haszna, ha nem lesz mit enni. "Ha nincs víz, mi haszna a művészetnek? Ha milliárdok szenvednek, mi haszna a művészetnek? Felragasztottuk A szénásszekér újragondolt változatát, amely a katasztrófába vezető utunkat mutatja be" - fejtette ki az aktivista.

A kép kedden már ismét megtekinthető a Trafalgar téren álló múzeumban.

A JSO aktivistacsoport a napokban más akciókat is végrehajtott. Egy skót galériában és a vasárnapi silverstone-i Forma-1 autóversenyen is demonstráltak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.