Kultúra
Guy Ritchie játékfilmet rendez a Herkules című rajzfilmből
Pár éve az Aladdin filmváltozatát is elkészítette.
2022.06.21 01:30MTIAz 1997-ben bemutatott Herkules című rajzfilmből rendez játékfilmet Guy Ritchie, aki pár éve az Aladdin filmváltozatát is elkészítette.
Mint a The Hollywood Reporter felidézte, Ritche Aladdinja, amelyet 2019-ben mutattak be, több mint egymilliárd dolláros (380 milliárd forintos) globális jegybevétellel zárta forgalmazását.
A Herkules játékfilm első forgatókönyvvázlatát a lap szerint Dave Callaham készítette, aki a Marvel számára a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája forgatókönyvét írta. A Disney most további forgatókönyvírókat keres a produkcióhoz.
A Herkules produceri feladatait AGBO produkciós cégén keresztül Joe és Anthony Russo végzi.
Az eredeti, 1997-es rajzfilm, amelyet Ron Clements és Jon Musker rendezett, a görög mitológiai hős történetét dolgozta fel: Herkulesnek meg kell mentenie az Olümposzt az alvilág istenétől, Hádésztől.
A Disney egy sor korábbi animációs filmje élőszereplős remake-jét készítette már el. Legutóbb Rachel Zegler főszereplésével Marc Webb forgatta le újra a Hófehérkét, amelyben Gal Gadot játssza a gonosz királynőt. A kis hableány élőszereplős változata pedig, amelyben Javier Bardem, Melissa McCarthy és Halle Bailey is látható majd, szintén jövőre kerül a mozikba.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


