Híresség
Shakirának 14,5 millió euró értékű adócsalás miatt kell bíróság elé állnia
Elutasították a kolumbiai sztár fellebezését.
2022.05.26 18:37MTIBíróság elé kell állnia Shakirának 14,5 millió euró (5,7 milliárd forint) értékű adócsalás miatt, miután a barcelonai törvényszék csütörtökön elutasította a kolumbiai énekesnő fellebbezését az eljárás ellen.
A bíróság érvelése szerint a több évig tartó nyomozás a per megindításához elegendő bizonyítékot talált arra, hogy a popsztár elkerülhette a spanyol állammal szembeni adófizetési kötelezettségét.
A határozat nyilvánosságra hozatala után az énekesnő közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta: a bíróságon is kiáll ártatlansága mellett. Azt írta, adóügyekben tanúsított magatartása "mindig kifogástalan" volt minden országban, ahol adót kellett fizetnie.
Az énekesnő annak ellenére, hogy nem tartja jogosnak a követelést, már befizette az adóhátralékot és a kamatokat a hatóságnak.
Shakirát 2019-ben vádolták meg azzal, hogy 14,5 millió euró értékben adócsalást követett el. Az ügyészség szerint az énekesnő 2011 és 2014 között már Spanyolországban élt, mégsem fizetett adót.
A sztár arra hivatkozott, hogy az adott időszakban nem töltött fél évnél több időt Spanyolországban, valamint jövedelmének zöme nem Spanyolországban keletkezett.
A hatóságok szerint viszont ez nem felel meg a valóságnak, így a vizsgált időszakban Shakirának nemcsak spanyolországi bevételei után kellett volna Spanyolországban adóznia, hanem spanyol adózóként teljes bevétele után.
A popsztár 2010 óta él együtt Gerard Piqué spanyol futballsztárral, a párnak két fia van. Lakóhelyeként azonban Shakira csak 2015-ben jelölte meg Katalóniát, ezt megelőzően a Bahamákra volt bejelentkezve.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06