Kultúra

Presser Gábor és Falusi Mariann külön és együtt a BKK-ban

A két előadó egymás estjein is közreműködik.

2022.03.02 22:30MTI

Háromszori halasztás, csaknem két és fél éves előkészület után valósulhat meg Falusi Mariann (március 11.) és Presser Gábor (március 12-13.) koncertje a Budapest Kongresszusi Központban (BKK). A két előadó egymás estjein is közreműködik.

A dalszerző, billentyűs, énekes Presser Gábor 55 éve van a szakmában, 1967-ben az Omegában kezdte. Dalok régről és nemrégről című műsorát most háromszor fogja előadni, a két esti koncert mellett a március 12. délutáni nyilvános főpróbán. A koncert eredeti időpontja 2020 május volt, ez módosult a járványhelyzet miatt előbb 2021 januárjára, majd májusára, végül idénre.

"Amikor 2019 októberében bejelentettük a koncertet, még élt Mihály Tomi, korábban ő volt koncertjeim zenei rendezője. Tavaly elhunyt Brády Marci is, aki a szervező ShowTime vezetője volt. A halasztások ellenére miattuk csak azért is meg akartam csinálni ezt a koncertet" - mondta Presser Gábor az MTI-nek.

Zenekarának tagjaival nagyon régóta együtt dolgozik, Sipeki Zoltán gitárossal, Holló Aurél és Födő Sándor ütőhangszeressel, Papesch Péter basszusgitárossal évtizedek óta. "Most is lesz egy fiatal, Gerendás Dani, aki dobolni fog. A koncert egy részében egyedül játszom a zongoránál, majd beszáll egy-egy vendég, köztük Szabó Tamás szájharmonikás, az előadás utolsó fél órájában pedig az örömzenét reményeim szerint önfeledt szórakozás váltja, ami részünkről bosszú a járvány ellen".

A vendégénekesek között lesz Falusi Mariann mellett Sena az Irie Maffiából, valamint Novák Péter, aki szintén nagyon régóta Presser munkatársa, koncertjei rendezője.

A Presser Gábor által alapított legendás Locomotiv GT, amely Somló Tamás 2016-os halála óta nem létezik, tavaly volt 50 éves. A Csík Zenekar 2021-ben közös lemezt készített és együtt is turnézott Presser Gáborral és Karácsony Jánossal, az Ivan and the Parazol szintén tavalyi Budai Pop című albuma markáns LGT-s hatásokat hordoz magán. "Miközben nagyon jól esik, hogy generációkkal mögöttünk lévő muzsikusok értékelik, amit csináltunk, meg kell állapítani, hogy kicsit megöregedtünk".

A BKK-koncerteken nem hangzik el sok LGT-dal, de lesznek utalások loksis számokra. Presser Gábor beszámolt az MTI-nek arról, hogy a járvány okozta bezártság alatt rengeteg új dalt írt.

"Több dolog készül. Az egyik projekt dalokról szól különböző előadók közreműködésével, aztán dolgozom válogatott versek megzenésítésén, és születőben van egy instrumentális anyag Zenék képzelt filmekhez címmel" - tette hozzá.

A sikeres musicalek (Képzelt riport...; A padlás), filmzenék (Ripacsok; Szerelem utolsó vérig), saját lemezek, és másoknak (Kovács Kati, Zorán, Katona Klári, Rúzsa Magdi) írt slágerek szerzőjének éppen negyven éve jelent meg első szólóanyaga, a szintén instrumentális, szintetizátoros Electromantic.

A március 11-én koncertező Falusi Mariann estjének címe Darabjaim.

"A műsor tükrözni fogja azt a szoros zenei köteléket, amely Presser Gáborhoz fűz, a vele közös dalokkal indul a koncert. Utána lesz egy rész Kristóf Ágota Az analfabéta című művéből készült monodráma-előadásomból Födő Sándor zeneszerző közreműködésével, majd a Sárik Péter Trióval közösen játszunk dalokat Jazzkívánságműsor magyarul című anyagunkból. Ezt követően saját zenekarommal játszunk különböző világslágereket, végül Pa-Dö-Dő-blokk következik Lang Györgyivel" - mondta az énekesnő.

A pop, a dzsessz, a musical, az opera műfajában évtizedek óta dolgozó Falusi Mariann negyven lemezt készített a Pa-Dö-Dővel, számos más albumon működött közre. Presser Gáborral 2009 óta dolgozik együtt, ő írta első szólólemezét, a 13 dalunkat (2017). Két lemezt készített a Sárik Péter Trióval (Jazzkívánságműsor magyarul 1 és 2), szerepel musicalekben (Vadak ura, Somnakaj, Álomutazó), színdarabban (Menopauza).

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.