Légi
Az Airbus A380-asának több száz alkatrészét árverezik el
Az árverésen csaknem 500 tárgy, köztük lámpák, lépcsők, fedélzeti bár, kartámaszok, ülések, utaskiszolgáló zsúrkocsik és a pilótafülke "menekülő kötele" is szerepel.
2022.02.21 12:16MTIAz Airbus A380-as gépének több száz alkatrészét, berendezési tárgyát árverezik el. A 21. század első új fejlesztésű repülőgépének darabjaira június 23. és 25. között licitálhatnak az érdeklődők személyesen vagy online.
Az Airbus közleménye szerint a Marc Labarbe nemzetközi aukciósház által szervezett árverésen csaknem 500 tárgy, köztük lámpák, lépcsők, fedélzeti bár, kartámaszok, ülések, utaskiszolgáló zsúrkocsik és a pilótafülke "menekülő kötele" is szerepel.
Az aukcióra bocsátott alkatrészek többsége az MSN 13-as szériaszámú A380-asból való, amely 2008. október 23-án állt kereskedelmi forgalomba, fedélzetén háromosztályos konfigurációban 489 utast szállíthatott. Más alkatrészek, így az üzleti osztályú ülések másik példányokból valók.
A licitből befolyó összeg legnagyobb része a cég alapítványához, az Airbus Foundationhöz kerül és humanitárius kezdeményezések finanszírozására fordítják. A bevétel egy másik részével a légiközlekedés hagyatékának gondozásával foglalkozó AIRitage egyesületet támogatják.
Az A380-as 2005. április 27-én hajtotta végre szűzrepülését a toulouse-i repülőtérről. A kétfedélzetes repülő nemcsak összetéveszthetetlen formája miatt vált világhírűvé, hanem a repülőgép gyártásánál alkalmazott csúcstechnológia miatt is.
Mint írják, az aukció nem jelenti azt, hogy az A380-as típus pályafutása véget ért volna. Az utolsó legyártott példány, a 272-es szériaszámú gép átadása az Emirates számára sem jelentette a program végét. A Superjumbo még több évtizedig teljesíthet szolgálatot a világon.
A 13-as szériaszámú repülőgépet 2021-ben vonták ki a forgalomból és a fenntartható módú szétbontásban világelső Tarmac Aerosave bontotta alkatrészeire, ezek jelentős része, mintegy 90 százaléka újrahasznosítható.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


