Koronavírus-járvány

A járvány miatt idén is elmarad a riói karnevál

A riói karnevál a világ legnagyobb szabadtéri partija, évente több millió látogatót vonz.

2022.01.06 06:30MTI

A koronavírus-fertőzések emelkedő száma miatt idén sem rendezik meg Rio de Janeiróban a hagyományos karneváli utcai felvonulást - jelentette be kedden a város polgármestere.

Eduardo Paes a közösségi médiában élő közvetítésben számolt be a döntésről, amely a karnevál ingyenes utcai parádéján fellépők képviselőivel való tanácskozás után született. Mint mondta, tájékoztatta a parádé fellépőit, hogy a pandémia miatt elmarad a felvonulás, amelyet már tavaly sem tartottak meg.

A karnevált február 25. és március 2. között rendezik meg, a korábbi tervek szerint több mint 500 ingyenes utcai felvonulást tartottak volna.

Bár az utcai parádé idén is elmarad, a riói szambaiskolák szokásos versenyét a város Sambódromo karneválstadionjában megrendezik a szükséges egészségügyi óvintézkedések betartásával

A riói karnevál a világ legnagyobb szabadtéri partija, évente több millió látogatót vonz. A fieszta csúcspontja a több mint 60 ezer férőhelyes Sambódromóban zajlik.

Rio de Janeirón kívül más brazíliai városokban is törölték a karneváli utcai parádékat. Sao Paulóban valószínűleg a Forma-1-es versenypályán rendezik meg a város utcái helyett.

A legutóbbi - 2020-as - karneváli felvonulás hárommillió embert vonzott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.