Kult

Néprajzkutató: az újévi népszokások főként a gazdagság és a szerencse bevonzására szolgálnak

A jósló szokások közül kiemelt a gombócfőzést, amellyel a lányok megtudhatták, ki lesz a jövendőbelijük.

2022.01.01 19:47MTI

Az újévi népszokások főként a gazdagság és a szerencse bevonzására szolgálnak - közölte Sándor Ildikó néprajzkutató szombaton az M1 aktuális csatornán.

A szakértő a szerencsehozó hiedelmek között említette, hogy az újév első napján tilos a szárnyas fogyasztása, mert elviszi a szerencsét, a malac és a lencse viszont szerencsehozó élelmiszer, az éjféli evés és ivás azt a célt szolgálja, hogy egész évben legyen mit fogyasztani, továbbá az is szerencsét hoz, ha az újévben az első vendég férfi.

Január elsején ezek mellett tilos például takarítani, kölcsönadni, ajándékozni, mert ezek is elviszik a szerencsét, bőséget - mondta, hozzátéve: a paraszti ünnepekben tilalmak és kötelezően elvégzendő cselekedetek vannak, amelyekhez ijesztő következményeket fűznek, például a mosás, teregetés családon belüli halálozást jelent.

A jósló szokások közül kiemelte a gombócfőzést, amellyel a lányok megtudhatták, ki lesz a jövendőbelijük.

A zajongás - régebben ostorpattogtatás, harangozás, mostanában petárdázás, trombitálás - pedig az ártalmak, a gonosz, a baj távoltartását, elűzését szolgálják - mondta Sándor Ildikó.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.