Gyász

December 7-én lesz Csűrös Karola búcsúztatása

Csűrös Karolát a Madách Színház saját halottjának tekinti.

2021.12.01 16:15MTI

Csűrös Karola színművésztől december 7-én, kedden vesznek végső búcsút a Farkasréti temetőben - tudatta a Madách Színház és a család az MTI-vel szerdán.

A november 24-én, nyolcvanötéves korában elhunyt érdemes művész búcsúztatása 14 óra 30-kor lesz a temető Makovecz ravatalozójában. Csűrös Karolát a Madách Színház saját halottjának tekinti.

Csűrös Karola 1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a győri Kisfaludy Színházba szerződött. Cserfes, jókedvű naivaként kezdte pályáját, modern lányfigurák megformálásával. Hamar rátalált saját művészi hangjára, karakterszerepek megformálásával, vígjátékokkal érte el legnagyobb sikereit. Alakításaira az alapos kidolgozottság volt jellemző.

Első jelentősebb filmszerepét a Két emelet boldogság című filmben kapta 1960-ban. 1962-ben szerződött a Madách Színházhoz, amelynek öt évtizeden át volt tagja.

Célia Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékában, Margit a Régimódi történetben, fantasztikus komika Ray Cooney Ne most, drágám! című komédiájában. Utolsó bemutatója a Forgószínpad volt, amelyben többek között Psota Irénnel, Pásztor Erzsivel, Békés Italával, Für Anikóval, Kállai Ilonával, Lehoczky Zsuzsával és Zenthe Ferenccel játszott együtt.

Több filmben és tévéjátékban szerepelt. 1987-99 között állandó szereplője volt a Szomszédoknak, majd 2004-2009-ben az Életképeknek. Férje, Horváth Ádám rendező teleregényében, a Szomszédokban lett országosan ismert és nagyon népszerű.

Művészetét 1993-ban Erzsébet-díjjal és Déryné-díjjal ismerték el, 2001-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. 2006-ban érdemes művész kitüntetésben részesült művészi alázattal és odaadással megformált színpadi szerepeiért, a közönség szeretete által kísért film- és televíziós alakításaiért.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.