Advent
Gyerekrajzokat vetítenek a pécsi dzsámira az advent ideje alatt
A tavalyi sikeres kiírás után idén ismét épületfestő gyerekrajzpályázatot hirdettek Pécsen. A legszebb rajzokat a dzsámi homlokzatára vetítik az adventi időszakban.
2021.11.03 23:30MTIA pályázatot kiíró Zsolnay Örökségkezelő NKft. MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, hogy a kiíráson óvodások, alsó tagozatos tanulók, felsős diákok és középiskolások indulhatnak rajzaikkal.
Közölték: a rajzok elkészítéséhez a pécsi Széchenyi téren álló dzsámi mintasablonját használhatják a fiatalok, amelyet tetszés szerint színezhetnek ki. Javasolják, hogy a rajzok kövessék az épület formavilágát, legyenek minél részletesebbek és színesebbek. Az alkotásokat személyesen, postázva, vagy szkennelve lehet eljuttatni a szervezőknek november 2. és 11. között. Jelezték: a pályázatokból az előválogatást követően kategóriánként 30-30 művet digitalizálnak a szervezők, amelyeket az épület homlokzatára vetítenek advent második, harmadik és negyedik hétvégéjén.
Ezek az alkotások felkerülnek a gyerekrajzpalyazat.hu oldalra is, ahol a közönségdíjas alkotásról szavazhatnak az érdeklődők. A szavazatok gyűjtésére december 10. és 20. között lesz lehetőség. A közönségszavazás mellett a szakmai zsűri is kiválasztja minden korosztály legjobb alkotását, a nyertesek értékes jutalomban részesülnek - írták.
A felhívás részletei és a mintasablon megtalálható az adventpecs.hu/rajzpalyazat internetes oldalon.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06