Gyász

Elhunyt Roger Michell, a Sztárom a párom rendezője

65 évesen elhunyt Roger Michell brit színházi és filmrendező, a Sztárom a párom című nagy sikerű romantikus komédia rendezője.

Michell családja csütörtökön jelentette be a rendező halálhírét, de halálának okát nem közölték.

Roger Michell számos brit színházban rendezett, egyebek mellett a Royal Court Theatre, a Nemzeti Színház és a Királyi Shakespeare Társulat előadásain is dolgozott. A kilencvenes évektől népszerű tévéprodukciókat is készített, köztük Jane Austen regényéből a Meggyőző érvek című tévéfilmet.

A filmvásznon a legnagyobb sikere a Richard Curtis forgatókönyvéből rendezett Sztárom a párom lett (Nothing Hill), amelyben a Julia Roberts által alakított filmcsillag beleszeret egy londoni könyvesbolt tulajdonosába, akit Hugh Grant játszott.

1999-es bemutatását követően sokáig ez a vígjáték volt a legnagyobb bevételű brit mozifilm. Michell egy hollywoodi thrillerrel folytatta pályafutását: az Ütközésponttal, amelyben Ben Affleck és Samuel L. Jackson szerepelt.

2004-ben forgatta Kitartó szerelem című filmjét Ian McEwan regényéből, amelynek Daniel Craig, Rhys Ifans és Samantha Morton volt a sztárja. Vénusz című, 2006-ban rendezett vígjátékában nyújtott alakításáért Peter O'Toole Oscar-jelölést kapott.

Az elmúlt évtizedben forgatta A király látogatása című történelmi drámáját, amelyben Bill Murray játszotta Franklin D. Roosevelt elnököt. 2020-ban, a velencei filmfesztiválon mutatták be utolsó játékfilmjét, a The Duke című vígjátékot Jim Broadbent és Helen Mirren főszereplésével.

Michell több nemzetközi filmfesztiválon aratott sikert filmjeivel, és két tévés produkciójával, a Meggyőző érvekkel és a The Lost Honour of Christopher Jefferies című minisorozattal a Bafta-díjat is elnyerte.

Halála előtt egy II. Erzsébet brit királynőről szóló dokumentumfilmen dolgozott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.