Kultúra
Ryan Reynolds akciókomédiája debütált a kasszasikerlista élén Amerikában
Reynolds a biztató premierhétvégi bevételek után a Twitteren árulta el, hogy a filmet gyártó Disney már meg is kereste egy esetleges folytatás lehetőségével.
2021.08.16 23:30MTIA Ryan Reynolds főszereplésével forgatott Free Guy című sci-fi akciókomédia a hétvégén az észak-amerikai kasszasikerlista élén debütált 26 millió dolláros (7,7 milliárd forintos) jegybevétellel. A teljesítmény azért is figyelemre méltó, mert a produkciót kizárólag mozikban kezdték forgalmazni.
A Matt Lieberman ötletéből és Shawn Levy (Stranger Things) rendezésében, százmillió dollárból (30 milliárd forintból) készült film a nemzetközi piacon további 22,5 millió dollárt (6,7 milliárd forintot) keresett az elmúlt három napban, így teljes globális bevétele már 51 millió dolláros (15,2 milliárd forintos) jegyeladásnál jár.
A pandémia előtti időket idézve kizárólag moziban forgalmazott Free Guy egyfajta teszt is lehet a filmipar számára, amelyben a járvány miatti megszorítások következtében már megszokottá vált az új produkciók hibrid - mozis és streaming - forgalmazása - emlékeztetett rá a Variety.com elemzése.
A Free Guy további szereplői között van Jodie Comer és Taika Waititi is.
A filmre a premierhétvégén 59 százalékban férfiak ültek be, a nézők 80 százaléka 18 éven felüli volt.
Reynolds a biztató premierhétvégi bevételek után a Twitteren árulta el, hogy a filmet gyártó Disney már meg is kereste egy esetleges folytatás lehetőségével.
Reynolds egy videójáték háttérszereplőjét, egy banki alkalmazottat alakít, aki rádöbbenve, hogy egy virtuális világ része, saját kezébe veszi a sorsát.
A kasszasikerlistán a Vaksötét 2. című horror 10,6 millió dollárral (3,2 milliárd forinttal) mutatkozott be, az Aretha Franklin életéről szóló, Jennifer Hudson közreműködésével forgatott zenés film pedig a toplista 4. helyén végzett 8,8 millió dolláros (2,6 milliárd forint) jegyeladással.
A harmadik helyet Dwayne Johnson és Emily Blunt szereplésével készült Dzsungeltúra szerezte meg 9 millió dollárral (2,7 milliárd forinttal). A kalandfilm harmadik hete látható az észak-amerikai mozikban, ahol eddigi bevétele már 82 millió dollárra (24,5 milliárd forintra) rúg, a globális bevétele pedig 154 millió dollár (46 milliárd forint).
A toplista ötödik helyezettje a The Suicide Squad - Az öngyilkos osztag 7,7 millió dolláros (2,3 milliárd forintos) jegyeladással.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06