Kultúra
Cannes - Nagy tapssal jutalmazta a közönség Mundruczó Kornél új filmjét
Ez a nyolcadik nagyjátékfilmje.
2021.07.12 01:51MTINagy tapssal jutalmazta a közönség vasárnap este a 74. cannes-i fesztiválon Mundruczó Kornél Evolúció című filmjét, amelyet a szemle idén létrehozott új szekciójában, a Cannes Premiere (Cannes-i bemutató) elnevezésű válogatásban, versenyen kívül mutattak be.
A cannes-i Fesztiválpalota mintegy ezer férőhelyes Debussy termében a világpremier előtt Thierry Frémaux művészeti igazgató kiemelte, hogy Mundruczó Kornél megszokott vendége a fesztiválnak, s 2014-ben ugyanezen a helyen mutatták be Fehér Isten című filmjét, amely megnyerte a második legfontosabb versenyszekció, az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) fődíját.
A holokauszt traumájának átörökítésével és az emlékezés témájával foglalkozó Evolúció Mundruczó nyolcadik nagyjátékfilmje, amellyel a rendező hetedik alkalommal szerepel a cannes-i fesztivál hivatalos programjában.
"A fantasztikus magyar filmművészetből érkezett Mundruczó a közelmúltban világhírű alkotóvá vált az Oscar-díjra jelölt Pieces of a Woman című filmjével" - fogalmazott az igazgató.
Elmondta, hogy a fesztivál idén létrehozott egy új, versenyen kívüli szekciót Cannes-i bemutató elnevezéssel, amely a fesztiválra rendszeresen visszatérő, már elismert alkotók innovatív munkáinak ad helyet. Az Evolúció mellett további 12 alkotást mutatnak be ebben a programban, a többi között az olasz Marco Bellocchio, az amerikai Oliver Stone, a brit Eva Husson, az argentin Gaspar Noé vagy a francia Arnaud Desplechin és Mathieu Amalric legújabb filmjeit.
Thierry Frémaux ezt követően bemutatta a film alkotóit, a rendező mellett Petrányi Viktória és Viola Fügen producereket, Wéber Kata forgatókönyvírót, valamint a főszerepekben látható Monori Lilit, Láng Annamáriát, továbbá Goya Regót és Padmé Hamdemirt.
A nézők nagy tapssal köszöntötték a magyar és német művészeket, s a vetítés végén is hosszan megtapsolták az alkotókat, akik felállva köszönték meg a meleg fogadtatást.
A filmes és színházi munkáival világszerte elismert Mundruczó Kornél újabb filmjét idén tavasszal alig 13 nap alatt Németországban forgatta, a Ruhrtriennale német színházi fesztiválon két évvel ezelőtt bemutatott azonos című színházi előadása alapján.
A 97 perces alkotás a holokauszt traumájának három generáción - az áldozat Éván (Monori Lili), gyermekén, Lénán (Láng Annamária) és unokáján, Jónáson (Goya Rego) - átívelő hatásáról szól.
A film kezdetén az auschwitzi koncentrációs tábor gázkamrájának takarítói egy csecsemőt találnak, majd a már megöregedett túlélő budapesti lakásában a közte és lánya között játszódó családi drámának vagyunk szemtanúi. A harmadik részben a lány és az unoka berlini életében követhetjük, milyen nehéz egy családnak a saját múltjával megbékélnie.
A traumák átörökítésén túl az egyszerre költői és szürreális film a zsidó identitáshoz való egyéni viszonyra is keresi a választ az ellentmondásokkal teli Berlinben, de - ellentétben Mundruczó korábbi filmjeivel - pozitív kicsengésű, reménytelien zárul.
A produkció a német Match Factory Productions és a hazai Proton Cinema koprodukciójában készült, a ZDF-ARTE és a Proton Színház közreműködésével, a Mitteldeutsche Medienförderung, a Film- und Medienstiftung NRW, a German Federal Filmfund, valamint a Nemzeti Filmintézet támogatásával.
A tervek szerint Magyarországon ősszel mutatják be az alkotást.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


